Gömörben és Nógrádban, valamint az egykori Torna vármegyében a lehanyatlott egykor híres pásztorkultúra megmaradt képviselői körében végzett saját mesegyűjtések alapján keletkezett ez az előadás.
Gömörben és Nógrádban, valamint az egykori Torna vármegyében a lehanyatlott egykor híres pásztorkultúra megmaradt képviselői körében végzett saját mesegyűjtések alapján keletkezett ez az előadás.
150 éve született Kacsóh Pongrác zeneszerző, zenepedagógus, főreáliskolai igazgató-tanár. Kolozsvárott, a Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg bölcsészdoktori diplomáját, ahol 1896. június 13-án summa cum laude minősítéssel természettudományi szakon végzett. Kisbarnaki Farkas Gyulánál doktorált fizikából. Zenei tanulmányait Farkas Ödönnél, a Konzervatórium igazgatójánál végezte, majd Budapestre költözött, és 1898-tól matematika–fizika szakos gimnáziumi tanárként főleg matematikai cikkeket publikált. […]
Kányádi Sándor lepkeszárnyon libbenő verse a nyárról, a nyári záporokról, ékes bizonyítéka annak, hogy a természet maga a költészet. Az animációs film rendezője Lengyel Nóra, a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) hallgatója.

Nagyszarván hetedik akalommal tartották meg a József Attila Versmondó-fesztivált. A Költészet napja alkalmából a vers fontosságát és József Attila munkásságát méltatták az iskola pedagógusai. Majd a gyerekek következtek: kérjük, nézzenek meg legalább egy-egy mondatot előadói teljesítményükből.