Évforduló1656 Videók

100 éve született Federico Fellini

A II. világháború után az olasz filmművészetben kibontakozott egy új irányzat, a neorealizmus. Ezen az úton elindulva találta meg Fellini saját, senkivel össze nem téveszthető stílusát: a szánalom, a megértés, az együttérzés még neorealista, a költői emelkedettség, a groteszk humor, a miszticizmus azonban már egy másik út.

100 éve született Csanádi Imre

100 éve született Csanádi Imre költő, író, műfordító, balladagyűjtő; publicista, szerkesztő. 1936-ban, tizenhat évesen írta első verseit; 1953-ig, tizenhét évet kellett várnia, míg első kötete, az Esztendők terhével megjelenhetett. Elsősorban a gyermekversek jutnak eszünkbe róla, hiszen azokon nőttünk fel.

Az én bi-lingvizmusom és az én Tri-anonom • Ľubomír Navrátil 60

Ľubomír Navrátil 60. Csoporttársak voltunk a pozsonyi Komenský Egyetem magyar–orosz szakán egy érdekes, forrongó korszakban. Együtt abszolváltuk a szegedi cserediák-lét hónapjait, majd a volgográdi „sztazsiróvka” szemeszterét. A Tatran kiadót, ahol később dolgozott, mindössze egy emelet választotta el akkoriban a Madách Könyv- és Lapkiadótól… Ľuboš aztán Dunaszerdahelyre került, szerkesztőként, újságíróként dolgozott. Mostanában kultúraszervező munkája mellett fából […]