Beszélgetés a Gombaszögi Nyári Táborban Kollár Lajossal, a tragikus kimenetelű Kancsendzönga expedíció vezetőjével. Az est házigazdája Lőrincz Adrián, újságíró, világjáró.
A csapatok nevezése a tájfutással, paintballal, iszapbirkózással, vizespólós versennyel egybekötött ügyességi és műveltségi vetélkedőkre már az első napon megtörtént. Ami azután jött, abból stábunk igyekezett elcsípni, amit lehetett:
A hétfő délelőtti órákban elkezdődött a Vág partján található gördeszkás és biciklis park helyrepofozása. A felújítást most rendhagyó módon szervezték meg
A Gombaszögi Nyári Tábor hagyományos programpontjai közé tartozik a csapatversenyekhez tartozó iszapbirkózás, amit az előző évekhez hasonlóan idén is sokan vártak.
A rimaszécsi Szent Hubertus Lovasnap délutáni programjának fő attrakciója a fogathajtás volt. A lovak szerelmeseinek találkozóján bemutatók, kulturális műsor és díjugrató is szerepelt.
A túra résztvevői délelőtt gyülekeztek a bakai futballpályán.Sárkány Imre rövid programismertetője után a résztvevőket autóbusszal szállították a bősi vízi erőmű parkolójába.