Hobbi72 Videók

Adventi koszorú – másféleképpen

Az adventi koszorú meglehetősen új képződmény. Északnémet területen, protestáns egyházi körökben alakult ki a XIX. század első felében (az első egyértelmű nyoma 1833-ból származik), majd elsősorban polgári, ipari környezetben, nem kis mértékben az iskolákban zajló képzőművészeti nevelés, továbbá a virágkereskedelem közvetítésével terjedt. A katolikus délnémet és osztrák területek a hatásnak hosszú ideig ellenálltak, s a […]

Szlovák Kupa íjászverseny Bősön

A bakai Íjász Barátok Társasága rendezésében március 23-án íjászversenyt tartottak a bősi vízierőmű alvízcsatornája melletti dimbes-dombos, bokros területen. Az íjászverseny az első állomása volt az országos Szlovák Kupa SLA 3D 2024 kupaszezonnak. A regisztráción négy ország 250 versenyzője jelezte indulását. A versenyzőket életkor és kategóriák szerinti csoportokba osztották be. A bemelegítés és a hivatalos szlovák […]

Biking 4 Biodiversity – Kerékpározás a biológiai sokszínűségért

Öllös Hanna és Jonas Sommer biológus végzettségűek, természetvédelemmel foglalkoznak, ezért két keréken szelték át Eurázsiát! 21 hónapos úttal és 21 000 letekert kilométerrel a „zsebükben” tértek haza. Somorján, a Mozi klubban tartották meg első, kötetlen Biking 4 Biodiversity élménybeszámolójukat. A természetvédők Bad Homburgból egészen Szingapúrig utaztak. A páros egy hosszú, izgalmas útról és az út […]

Ritmus és mozgás: örömtánc

Számos községben elterjed az utóbbi esztendők során az úgynevezett örömtánc, amely a társas szórakozás, mondhatnánk sport egyik aktív formája. És a tánciskolák tanfolyamához hasonlóan általában közös fellépéssel is ér véget, ahogy az alsószeli hölgyek esetében. Szabados László felvétele.

Ilyen volt a Riói Karnevál

Mivel ma van az idei farsang farka, hamvazószerda után is múlathatjuk az időt egy kis mulatozással. Bár a résztvevők szerint a karneválon való felvonulás, szereplés cseppet sem szórakozás, inkább kemény munka, kezdve a felkészüléstől a jelmezek fáradságos és költséges létrehozásáig… A Riói Karnevál programjai évről évre rendkívül sokszínűek – s idén végre megint járványügyi korlátozások […]

Szeptemberi Perseidák és Déli Tauridák

Szeptember 10-én tetőzik a Szeptemberi Perseidák, de a maximum idején épp telihold lesz, ami korlátozza a láthatóságot. Bár csak októberi maxmimmal rendelkeznek, de szeptember 10-étől elkezdenek megjelenni a Déli Tauridák meteorjai is, melyek az ősz leglátványosabb hullócsillagait adhatják, akár hosszabb, fényesebb tűzgömböket is produkálhatnak, és idővel a holdfény sem okoz gondot a megfigyeléshez. Az éjszakák még […]

XIII. Csallóközi Vadásznapok – Trófeák és haszonállatok

2022 június első szombatján rendezték meg Bősön a XIII. Csallóközi Vadásznapokat a kultúrház melletti parkolóban és közvetlen közelében. A helyi kultúrházban kiállítás nyílt az elejtett vadak trófeáiból, preparált állatokból. A helyi kisállattenyésztők is bemutathatták állataikat, madaraikat. A platánfák árnyékában gulyásfőző verseny volt a vadászszervezetek részére, a színpadon pedig az Aranykert néptánccsoport adott műsort a Pántlika […]

XIII. Csallóközi Vadásznapok – kutyakiállítás

A XIII. Csallóközi Vadásznapok programja június 4-én reggel a kedvencek bemutatásával (kutyakiállítás) és regisztrációjával indult Bősön, a Városi Művelődési Központban. A gyerekektől a felnőttekig sokan elhozták és versenyeztették a szinte már családtagnak számító háziállatukat. A nézők érdeklődve figyelték a különféle nagyságú és fajtájú kutyákat, amelyek türelmesen vártak sorukra. Maga a verseny sok nézőt vonzott, a […]

Kalocsai tojáspingálók

Archív felvétel a kalocsai tojásfestés hagyományairól. Kalocsán és környékén a tojásokat ecsettel, gyönyörű virágmotívumokkal díszítik, pingálják. A kalocsai népművészet generációról generációra öröklődött. Minden generáció kialakította az előző korszakban gyökerező, mégis, csak magára jellemző motívum- és formavilágot, mely élete során végigkísérte. A sajátosan zárt közösség alakította ki azt a díszítőművészetet, közösségi kultúrát, amely mai napig jellemzője e […]

A kutyasétáltatás alapjai

Tizenöt éve meredeken emelkedik a kutyás kutatások száma. A világ vezető kutyaviselkedéssel foglalkozó kutatócsoportja pedig Magyarországon dolgozik, és tizenöt éve tartja a vezető pozícióját, állapították meg olasz kutatók az Animal Cognition folyóiratban – írja a Quibit. Forrás: Gazdiképző

Gömöri hímes tojás – írózás

Tavaly nagycsütörtökön online tojásfestést tartott a berlini 86. sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat. Még hamburgi cserkészek is részt vettek az akción. A foglalkozást Zsuponyóné Ujváry Mária fncs. vezette a putnoki Gömöri Múzeumtól. „Bár nem lehettünk együtt, lélekben nagy feltöltődést adott a program és a vártnál szebb hímes tojások készültek a cserkészek otthonaiban. Nagyon jól sikerült!” […]