A brit blues „atyja”, John Mayall 90 éves

90 éves John Mayall angol zenész, zenekarvezető, dalszerző. Apja, Murray Mayall, gitáros és jazzkedvelő volt. John Manchesterben képzőművészeti főiskolát végzett. 1953–1954-ben részt vett a koreai háborúban. 1956-ban alakította meg első együttesét, Powerhouse Four néven, majd 1961-ben a Blues Syndicate nevű másodikat. 1963-ban hozta létre a John Mayall’s Bluesbreakers-t, amely az évek során számos tagcserén, feloszlatáson […]

A Cirque du Soleil „Tojása” Pozsonyban

A Cirque du Soleil, a világ legnagyobb kortárs cirkusza tisztelettel várja a közönséget 2023. október 19-22. között Pozsonyba, ahol legújabb látványos műsorát mutatja be. Az OVO című show a bogarak életébe enged betekintést a tánc, zene, akrobatika eszközeivel. Az OVO (portugálul „tojás”) című előadás lenyűgöző akrobatikus mutatványokat vonultat fel, betekintést nyújt a rovarok életének egy […]

A Csemadok 72. kulturális ünnepélye és a szövetkezeti nap megnyitója

Június utolsó vasárnapján tartották Bősön a Csemadok 72. kulturális ünnepélyét és egyben a szövetkezeti napot. A rendezvény a helyi Csemadok-ház melletti parkban zászlófelvonással és a Himnusszal vette kezdetét. Ezt követően Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke üdvözölte a megjelenteket. A vendégek között volt többek között Jankovics Gyula, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa; Bárdos Gyula, a […]

A csínytevő MÚMIÁK már a mozikban

Idehaza február 16-tól játsszák a mozik a családi animációs kalandfilmet, Magyarországon március 9-től lesz látható a spanyol Juan Jesús García Galocha alkotása. A szlovák változatban neves színészek mellett két ismerős énekhang is felcsendül: Sisa Sklovská és Titusz Tóbisz adták a hangjukat a dalokhoz. Az egyiptomi múmiák nem nyughatnak. Jól megérdemelt, évezredes pihenőjüket töltik, de városukban […]

A döntősök

A 9. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle 2023. szeptember elsején, pénteken, 13 órai kezdettel veszi kezdetét a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban, és ezúttal öten mérhetik meg magukat a döntőben. A döntősök: ChapteR5 (Ipolyság), Hé, Hallod! (Harta), Kingfishers (Ipolykeszi), Kiss Zenészek (Ipolybalog), MenCrew (Veresegyház), VikHarp (Pécs). Az esemény zártkörű része a délelőtti órákban a hangbeállásokkal […]

A fekete-hegyi lávató

A varázslatos Káli-medence peremén, Szentbékkálla fölött emelkedik a Fekete-hegy bazaltplatója, amelyet a kutatók szerint négy maar típusú kráter alakított ki mintegy 5,5-3,3 millió éve. Ezek egyetlen, nagy gőz- és gázrobbanással kialakuló, általában széles, de sekély vulkánok, amelyekre a lávaömlés csak kevéssé jellemző, kráterüket pedig sok esetben tó tölti ki. Az eredeti formák természetesen itt már […]

A felnőttek hazug élete

A felnőttek hazug élete a titokzatos bestseller szerző, Elena Ferrante regényének adaptációja, mely tegnaptól látható a Netflixen – számol be róla a Mafab.hu filmmagazin. „A történet Giovannát követi, egy fiatal lányt, akinek szülei elégedetlenek az engedetlensége és a rossz jegyei miatt. Amikor Giovanna meghallja, hogy az apja »csúnyának« nevezi őt, és elhidegült nagynénjéhez, Vittoriához hasonlítja, […]

A Föld egy éve az űrből

A Meteosat műhold geostacionárius pályáról, 36 ezer kilométeres magasságból, egy éven át, mindennap reggel 6 órakor készített fotóiból készült videót Simon Proud, az Egyesült Királyság Nemzeti Földmegfigyelési Központjának tudósa tette közzé június 21-én, vagyis épp a nyári napforduló napján, amikor a Föld forgástengelye legnagyobb szögben hajlik el a napsugaraktól. Ekkor, vagyis egészen pontosan június 21. 10 […]

A győztes gól (filmajánló)

Mától játssszák a magyar mozik A győztes gól című filmet. A 2014-es dokumentumfilm alapján készült film főszerepében Michael Fassbender alakítja Thomas Rongen holland amerikaifutball-edzőt, aki elvállalja azt a kihívásokkal teli feladatot, hogy felkészítse a 2014-es FIFA-világbajnokságra a világ egyik leggyengébb csapatának számító Amerikai Szamoa nemzeti labdarúgó-válogatottját. Az amerikai-szamoai labdarúgó-válogatottat az Ausztrália elleni legendás 0:31-es vereség óta a […]

A Hapcikirály a Komáromi Jókai Színházban

A Hapcikirály című előadás a Komáromi Jókai Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Ziránó Színház közös produkciójaként jön létre, a bemutató tervezett időpontja: 2023. november 16. Lázár Ervin meséjének Tasnádi István által írt színpadi változatát Lőrincz Zsuzsa, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezője állítja színpadra, az előadás zenéjét Szirtes Edina Mókus, a díszlet- és jelmezterveket […]

A IV. Bakai Háromlábú Fesztivál

A Bakai Önkéntes Tűzoltó Testület augusztus 12-én Bakai Háromlábú Fesztivál címmel negyedszer rendezett főzőversenyt a helyi futballpálya melletti füves területen. A versenybe 25 csapat nevezett be különféle bográcsban készült ételekkel. Az előkészületek és a megnyitó után indult az ízletes bográcsételek elkészítése, a tűzoltó lányok és asszonyok palacsintát és lángost sütöttek, a versenyzők ügyességi játékokban vehettek […]

A jó főnök (El buen patrón, 2021; 16+)

Az Európai Filmdíj átadóján a legjobb vígjátékért járó elismerést tavaly a spanyol Fernando León de Aranoa alkotása, A jó főnök kapta. A filmben Javier Bardem főnökként és férjként is elveszti azokat a bizonyosságokat és kapaszkodókat, amelyeket a patriarchális rendszer adott neki. Spanyolország Oscar-jelölése a San Sebastián-i filmfesztiválon mutatkozott be, majd Palm Springsben is vetítették. Hét […]

A kassai Csemadok közelgő rendezvényei

A kassai csemadok szeretettel várja Önöket a közeljövőben tervezett programjaira: Beszélgetés a kassai vívás történetéről Időpont: 2023. január 20-án, pénteken, 17:00 • Helyszín: Csemadok, Kovács utca 38., Kassa • Beszélgetés egyben nyilvános rádiófelvétel is lesz. Beszélgetőtársak: Loksáné Rácz Katalin (vb ezüstérmes vívó, olimpikon) Sirola Pál (négyszeres csehszlovák bajnok vívó) Chilo Imre (vívóedző) Luby Lajos (a KŠK 1903 […]
Szentivánéji álom
01:45

A Kassai Thália Színház előadásai

2023. február 9. és 10. Kassai Thália Színház előadása: Szentivánéji álom Ez a Shakespeare vígjáték őrült kavalkádja az átláthatatlan bonyodalmaknak és váratlan fejleményeknek. Szerelmi sokszögek, hatalmi harcok és a legkülönbözőbb vágyak rengeteg apró epizódja keveredik össze. Athén vezetője győzelmet ünnepel, a helyi színtársulat előadással készül, Pukk a nyughatatlan manó semmivel sem elégedett, és úgy dönt […]