20 éves a Kelepelők és a Buzitai Citerazenekar

Ebből az alkalomból ünnepi műsorral készülnek, méghozzá október 14-én 19 órától a buzitai művelődési otthonban.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a közös ünneplésre.

A program az alábbi:

Fent:

A Buzitai Citerazenekar a 2019. évi versenyen.

A Buzitai Citerazenekar 2002 őszén alakult, akkor még alapiskolás lányokból. A kislányok mára már felnőtt, középiskolás, egyetemista és dolgozó hölgyek, sőt egyesek már anyukák, akik szabadidejüket nem kímélve mesterien szólaltatják meg ezt a hangszert.

A Görcsös János által vezetett együttes 2010-ben megkapta a Kárpát-medencei versenyek legnagyobb díját, a Vass Lajos-nagydíjat, 2011-ben és 2012-ben pedig az Országos Citeratalálkozó vándorserlegét is. A sok-sok hazai, országos, nemzetközi díj és elismerés mellé 2018-ban Szlovákiában elnyerték az év hagyományőrző népi zenekara címet, s ennek köszönhetően megkapták a HARMÓNIA Díjat, amely a felvidéki magyar zenei élet legmagasabb elismerése.

Felléptek már Prágában, Pozsonyban, Erdélyben, Lengyelországban, Ausztriában és számos hazai, valamint magyarországi városkában, községben. 

Magyarbődi csokrot hallhattunk tőlük.

További hasonló témájú videók