Halász Judit: „Ha az ember tud még vágyakozni, akkor talán fiatal”

80 éves lett Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

„Mindenkit agyon lehet ütni egyetlen szóval és meg lehet szerezni egy másikkal.”

Az első Halász Judit-lemez, Kép a tükörben címmel, közel fél évszázados, 1973-ban jelent meg, olyan slágerekkel, mint a Csiribiri vagy a Micimackó. 

„Egy lemeznek készült, amelyen énekelni szerettem volna. Eszembe nem jutott, hogy ezzel meg kell célozni egy közönséget, hogy kifejezetten valakinek kell, hogy szóljon. Azt gondoltam, hogy nekem egyetlen lemezem lesz életemben, azon mindent ki kell adni magamból, amit fontosnak gondolok. Vannak rajta gyerekdalok, de egy csomó olyan is, ami egyáltalán nem nekik szóló versből született, mint Babits Szerenádja, vagy Bródytól az Elmúlt az éjjel. Viszont az első lemezem szerzői közül ketten – Bródy János és Tolcsvay László – végig mellettem maradtak, a legújabb albumra is írtak nekem dalt.”

Mert hogy nem egy lemeze lett, hanem – a válogatásokkal, koncertfelvételekkel együtt – most jelent meg a 26. albuma, A vitéz, a kalóz meg a nagymama írta a HVG.

További hasonló témájú videók