Horváth Attila dalszövegei beépültek mindennapjainkba
Haraszti Mária
70 éves Horváth Attila, a magyar rockzene költészetének egyik ikonja, aki már iskolás korában rengeteget festett, olvasott és verset írt. Több hangszeren tanult gitározni, és a ’60-as években saját zenekara is volt Soul Bridge néven. 1970 körül azonban felhagyott a zenéléssel és polgári munkahelye mellett csak dalszövegeket szerzett.
Olyan előadóművészeknek, zenekaroknak írt dalokat, mint a 100 Folk Celsius, Balázs Fecó, Bojtorján együttes, Charlie, Cserháti Zsuzsa, Deák Bill Gyula, Delhusa Gjon, Eszményi Viktória, Helling Gábor, Horváth Ákos, Keresztes Ildikó, Kern András, Koncz Zsuzsa, Korál, Lerch István, Marathon, Mándoki László, Mobilmánia, Omen, Piramis, Senator, Tunyogi Rock Band, Tóth Vera, Varga Miklós.
2007-ben megkapta az Artisjus szövegírói alkotói életműdíját. Értékes pályafutását 2011-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmazták.