Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmoperatőri, majd az ELTE művészettörténet szakán végezte.
1968 óta folyamatosan a Magyar Televízióban dolgozott. Olyan népszerű filmek operatőre volt, mint az 1978-as Keménykalap és krumpliorr.
1979-ben létrehozta hírneves városvédő műsorát Unokáink sem fogják látni… címen, amely a jó és a rossz példák bemutatásával lassanként elérte, hogy az emberek jobban megbecsüljék a műemlékeket és általában az épített örökséget.
Társaival 1982–1983 telén megalapította a Budapesti Városvédő Egyesületet (akkoriban a politikai ellenállás miatt: Városszépítő Egyesület), majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, aztán a Nemzeti Panteon Alapítványt.
2010-ben a Magyar Televízió minden magyarázat nélkül megszüntette az Unokáink sem fogják látni… című műsort. Címének második felét (avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát) a Podmaniczky Frigyes téren álló, általa kiharcolt, 1991-ben felállított emlékmű őrzi, ahol Kő Pál a bronz Podmaniczky kezébe adta a lándzsa nélküli városvédő alakját.
https://youtu.be/lsnYYyuLfYg