Lengyel József: Igéző (teljes film)

Tekintsék meg Lengyel József Igéző (1970) című felejthetetlen kisregényének filmes adaptációját!

Andrással, a film főhősével valahol, valamikor nagy igazságtalanság történt. Hogyan lehet az igazságtalanság fájdalmas érzését, a történelmi és az egyéni tragédiát megérteni, „megemészteni”, áthasonítani úgy, hogy a tragikus élményt feloldás kövesse? András magányos, keserű, kemény. Páncélt von köré az igazságtalanság, az értetlenség érzése.

Szinte alig észlelhető, éppen csak kitapintható hajszálrepedéseket, réseket üt a magány e látszólag áthatolhatatlan falába Misa, az öreg szénégető s a kutya, Najda, aki több mint egyszerűen vegetáló élőlény: az emberi feloldódás és közeledés lehetséges szimbóluma.

A film alapjául szolgáló megrendítően szép történet egy ember magányának és magányból való lassú kilépésének rendkívül finom lélekrajzzal megformált története. A döntő tehát nem a cselekmény, hanem a döbbenetesen hiteles pszichológiai kép és a balladisztikus, torkot szorító atmoszféra.

Ezt a gondolatot szolgálja Szinetár Miklós rendezése és a színészek játéka.

Rendezte: Szinetár Miklós
Szereplők: Avar István • Rajz János • Bánhidy László

LENGYEL József: IGÉZŐ

Terjedelménél fogva valahol az elbeszélés és a kisregény határmezsgyéjén foglal helyet. A cselekmény színhelye egy kis szibériai falu. Hőse öregedő férfi, aki gyaníthatóan nemrég szabadult az internálótáborból. Magányosan él a kis falu zárt világában, a szenvedések tükrében edződött igazságszeretetével és megértésével, a maga csendes módján a jóra és emberségre „igézi” az embereket.

Az író felidézi benne a személyi kultusz éveinek fojtó légkörét; olyan komor és félelmekkel teljes légkört teremt, amely Kafka és Camus elidegenedett világára emlékeztet, de a művészet síkján vitába is száll velük: ebben a komor világban nem a kétségbeesés vagy az értelmetlenség, hanem az ember és az emberég diadalmaskodik.

Nem könnyű megfejteni Lengyel József stílusét. Az elbeszélő és leíró részek kopáran egyszerűek, az író kerüli az érzelmi hatású jelzőket, áttetsző felépítésű, szikár mondatait az igék mozgalmassága élteti. Ezzel a látszólagosan száraz, tényközlő módszerrel azonban végletes feszültségeket, komor tragédiákat tud érzékeltetni.

Elbeszélő és leíró részekkel takarékoskodik, az Igéző terjedelmének nagyobbik felét a párbeszédek foglalják el, s ez ad sajátos drámaiságot az eseménysornak. (Legeza Ilona)