Karl May, aki nem csak kalandregényeket írt, hanem zenét is szerzett

180 éve született Karl May, a valaha élt legsikeresebb német író. (Fent az Ave Maria! című zeneműve csendül fel.)

1842-ben született Szászországban. A szülei takácsok voltak, de akkor és ott szó sem volt tisztes iparoséletről. A csúcsra járatott angliai ipari forradalom nem sok esélyt hagyott nekik a biztonságos megélhetésre. A gépesített textilipar nagyarányú termelése sok ország sok kisiparosával együtt őket is tönkretette. A May család ráadásul nem jól alkalmazkodott a beszűkült lehetőségekhez. Karlnak már négy testvére volt, amikor megszületett, és utána is még kilenc következett. A tizennégy gyerekből kilenc meghalt csecsemőkorában, így aztán a tragédiákból mindannyian kivették a részüket. Ráadásul – valószínűleg a krónikus alultápláltság és A-vitamin-hiány miatt – egyéves korára teljesen megvakult.

Hosszú évekig el volt zárva minden igazi élmény elől, kizárólag a nagymamája burjánzó stílusú, kalandos meséiből ismerhette meg a világot.

Végül sikerült keríteniük egy orvost, aki szerencsésen kikezelte a betegségét, de az élmény élete végéig meghatározó maradt.

Apja nagy szigorral értelmiségit akart nevelni belőle, lehetőleg tanárt. Amint látni kezdett, máris zeneelméletet tanult, és többszáz oldalas földrajzi almanachokat kellett szóról szóra megtanulnia. Ha pedig Karl nem elég szorgalmasan dolgozott, akkor dolgozott helyette a Nyírfa Jankónak nevezett korbács.

A gyereket már tizennégy évesen tanárképző iskolába íratták, és azt remélték, hogy mire felnő, biztos és tisztes állásba ülhet be. A kamasz fiú azonban nem bírt magával. Kirúgták az iskolából, amikor ellopott hat gyertyát. Azt még megengedték neki, hogy egy másik intézményben folytassa, de ott sem volt sokáig maradása. Miután ellopta a szobatársa óráját, hat hétre börtönbe zárták, és eltiltották a tanári pályától.

Az ambiciózus és nem túl gátlásos fiatalember kis összegű lopásokkal, csalással kísérletezett, miközben magántanárként, zeneszerzőként és önjelölt szónokként is kereste a helyét a világban.

A világ azonban nem jól tolerálta ezeket az útkereséseket. 1865-ben megkapta élete első, de nem utolsó hosszabb börtönbüntetését: négy évre ítélték, amit Zwickauban, Osterstein várbörtönében kellett letöltenie.

Mivel a magaviseletével nem volt semmi probléma, megengedték neki, hogy a börtönkönyvtárban dolgozzon, hamarosan ő lett a könyvtáros. Itt aztán módjában állt annyit olvasni, amennyit csak akart.

Mire véget ért a büntetése, ott lapult a zsebében egy hosszú lista mindazokról a témákról, amiket meg akart írni.

Azt gondolnánk, hogy amikor huszonhét évesen kiszabadult, megjött az esze. De akkor még semmi ilyesmi nem történt. Dolgozott vándorszínészként és kovács­inasként is, de alapvetően szélhámosként élte az életét. Összetett, ravasz történeteket agyalt ki, rendőrnek, orvosnak adta ki magát. A sok csalás miatt újra letartóztatták, de ezúttal nem akart börtönbe kerülni. Egy szembesítés alkalmával, amikor a rendőrök visszakísérték egy bűncselekménye helyszínére, váratlan húzással megszökött. Csehországba menekült, ahol persze nem tudott megélni. Az utcákon lakott, hajléktalanul koldult. Csavargásért és kéregetésért nemsokára ott is letartóztatták.

Miután kiadták a német hatóságoknak, megint négy börtönév következett. Innen végül 1874-ben szabadult. Ez volt az az év, amikor elhatározta, hogy változtat az életén.

Az általános életfelfogása valószínűleg nem sokat változott, de azt biztosan megfogadta magában, hogy ezentúl okosabban használja majd ki a mesemondó képességét.

Innentől kezdve minden energiáját abba fektette, hogy írással keresse meg a kenyerét. Nagyszerű meggyőzőképességgel, szívós talpalással és kitartó munkával bedolgozta magát a sajtóba. Először újságcikkeket írt, majd a kezdeti sikereken felbuzdulva kalandos történeteket kezdett megjelentetni. Winnetou figurája 1875-ben született meg, első alkalommal egy novellában bukkant föl.
Az újdonsült író karrierje nem akármilyen történelmi háttér előtt ívelt felfelé. Az 1860-as, 1870-es évek időszaka forradalmi változásokat hozott a világban. Megszületett a mai értelemben vett Olaszország, az Egyesült Államokban pedig lezajlott az emberiség egyik legpusztítóbb polgárháborúja. Hosszú várakozás után egyesültek a német tartományok, az újonnan létrejött Németországban pedig alapvető változások zajlottak. A feltörekvő, egyre többet olvasó német középosztály hihetetlen étvággyal fogyasztotta a tömegirodalmat. A kiadók meglátták Mayban a lehetőséget, és nemcsak hogy megjelentették a műveit, de az egyikük szerkesztői állást is ajánlott neki.

Hatalmas munkabírással írt, folyamatosan gyártotta a könnyen emészthető, lebilincselő, kalandos irományokat. Kezdetben leginkább útleírásokat produkált; olyan terület volt ez, ahol maradéktalanul kamatoztathatta szélhámosi tapasztalatait.

Rengeteg egzotikus keleti utazásról írt hitelesnek látszó beszámolót, miközben ki se tette a lábát Németországból. Fáradhatatlanul bújta a földrajzkönyveket és útleírásokat, jegyzetelt és tanult.

Még a börtönben töltött időszakok is kapóra jöttek: mindazokat az éveit, amikről nem tudott hitelt érdemlően beszámolni, hosszú utazásokkal magyarázta. Annyira beleélte magát a világjáró kalandor szerepébe, hogy talán már maga is elhitte. A kiadó mindenesetre készségesen részt vett a mítoszteremtésben, mert a May-könyvek egyre nagyobb példányszámban fogytak.
A vadnyugati témájú könyveket az 1880-as években kezdte írni. Megszületett Old Shatterhand, aki egyetlen ütéssel teríti le az ellenfeleit, Old Firehand, Old Death, Sam Hawkins és a többi tapasztalt amerikai vadász. A legátütőbb sikere mégis Winnetounak volt. A németek körében elképesztő volt a népszerűsége, egész kultúrája alakult ki a becsületes, rettenthetetlen Indianernek.

A Karl May-regények népszerűsége olyan nagy lett, hogy a politika is hamar megtalálta azokat. Sok kritikát kaptak, mert a szerző állítólag sztereotípiák alapján ítélte meg az amerikai őslakosokat, és mert a sok ezer oldalnyi írás sorai között valóban található néhány kellemetlen megjegyzés például az örményekről, a kínaiakról, az írekről és a meszticekről. Bár a zsidókról mindig kifejezetten pozitívan nyilatkozott, Adolf Hitler mégis olyan nagy rajongója volt, hogy állítólag egy teljes May-sorozat állt a könyvespolcán. Ugyanakkor Albert Einstein is meghatározó élményként tartotta számon a könyveit.

Karl May a kilencvenes években hivatalosan is átadhatta magát a korábban bűncselekményekbe torkolló késztetéseinek. Fürdött a népszerűségben: sokszorosított, dedikált fényképeket árult saját magáról, jó pénzért vadnyugati jelmezben lehetett vele fotózkodni, és felépíttette magának a Villa Shatterhandnak nevezett házat egy tágas birtokon, amit telerakott vadnyugati relikviákkal.

Az 1900-as évek elején végre ténylegesen is ellátogatott közel-keleti regényei és útleírásai helyszíneire, de ezt az utazást keserű csalódásként élte meg, mert a valóság egy cseppet sem hasonlított az általa teremtett álomvilágra.

Amerikába éppen ezért már óvatosan merészkedett el 1908-ban: csak a Niagara-vízesésig ment, aztán néhány sikeres előadás után gyorsan hazatért.

Drezda közelében, Radebeulban levő házát múzeummá alakították át. A kiállítás bemutatja az író életét, valamint antropológiai gyűjteményét, amelynek amerikai indián anyaga különösen jelentős.

 

A Karl May műveinek magyar kiadásaiból válogató kiállítás 2012. január 24-én nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban. „Könyvtárunk gyűjtőkörének megfelelően gazdag gyűjteményünkből az író Magyarországon, magyar fordításban megjelent köteteit válogattuk ki. Karl May munkái korán, még az író életében eljutottak Magyarországra.”