Elhunyt M. Nagy László fotográfus

M. Nagy László a Pozsonyi Casinóban, 2011 Fotó: Szlovákiai Magyar Audiovizuális Adattár

M. Nagy László 1943. február 20-án született Rárósmulyadon. Esti tagozaton érettségizett Pozsonyban (1977), majd Olmützben szakérettségit szerzett (1984). 1973–1975-ben a nagykürtösi Haladás fotósa volt, 1975-től a hetilap, majd a Štart és a Šport című hetilapok fotóriportereként járta az országot.

Nyugdíjas éveiben Helembán élt. Könyvet írt a kezdő fotósoknak. Fényképsorozatot készített a szlovákiai magyar írókról. Munkáival több egyéni és csoportos kiállításon szerepelt. Fényképeivel, diaporámáival számos díjat nyert.

Kék pillangó című, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Szeretetotthon lakóinak mindennapi életét bemutató alkotásával 2015-ben Budapesten a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület 1. Magyar Független Speciális Filmszemléjén a legjobb operatőrnek járó speciális különdíjban részesült. Az otthon egyik lakójáról, a verseket író Neumayer Zsuzsáról készített Élettér című portréja 2016-ban közönségdíjas lett a filmszemlén.

2019-ben látott napvilágot magánkiadásban a Sorsom ez nekem című albuma. 

„A jó fotó nem ott keletkezik, ahol létrejön, hanem az korábban fogan valahol belül. De ez csak akkor lehetséges, ha a talaj át van itatva tisztasággal, tisztességgel, emberszeretettel…” – olvashatók mintegy ars poeticaként a fotóművész gondolatai a bevezetőszövegben.

2019. március 15-én M. Nagy László fotóriportert is Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, a szlovákiai magyarság kulturális örökségének megőrzését szolgáló művészi munkája elismeréseként.

Fent: „Fennmaradni!” címmel nyílt meg 2013. március 25-én Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában M. Nagy László fotográfus kiállítása, felvételünk ott készült.

Életéről így vallott:

M. Nagy László„Rárósmulyadon születtem 1943. február 20-án. Az alapiskola második osztályába jártam, amikor a fotó először ámulatba ejtett. Tizennégy éves voltam, amikor Losoncon épületlakatos inasnak jelentkeztem… A kollégiumban volt fotókör, ahová azon nyomban be is iratkoztam. Neves fotósok tartották az előadásokat. Közben aktívan sportoltam, sokat utaztam.

Egyszer, hazafele utazva a vonatunk belehajtott a síneken áthaladó juhnyájba. Miután megállt a vonat, bár már alkonyodott, azonnal fogtam a fényképezőgépet és rohantam, mint egy igazi riporter, hogy megörökítsem a látványt. Először küldtem újságba fotót néhány sor szöveggel. Meg is jelent nagy örömömre.

Később a HÉT hirdetett pályázatán jelentkeztem néhány képpel. Ezekből néhány meg is jelent, ami bátorságot adott arra, hogy tovább próbálkozzak. Elárasztottam a szerkesztőségeket fotóimmal, itt-ott írni is mertem néhány sort.

Ebben az időben már rendszeresen közölte fotóimat, rövid írásaimat az ÚJ SZÓ, HÉT, SZABAD FÖLDMŰVES, ŹIVOT, SMER, ŚPORT, és más lapok is. A folyamatos hegesztés rossz hatással volt az egészségemre. Az orvos eltanácsolt a gyárból.

1975 májusában a NŐ fotóriportere lettem. Tizenhárom évig voltam a NŐ fotósa. Rengeteget utaztam. Megfordultam szinte minden magyarlakta településen. Fotóztam mindent. Embereket, tájat, művészeket, gyárat, iskolát, sportot, divatot. Álmomba se gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos munka is létezik. Úgy gondolom, szívvel, lélekkel, könnyedén fotóztam, bár előfordult, hogy meg kellett küzdeni egy-egy jó fotóért. Általában csak oda kellett figyelni, kivárni, és szinte minden jött magától. Ritkán rendeztem. Úgy gondolom, az élet ezerszer jobb rendező nálam. Legjobb fotóim akkor készültek, amikor sikerült a háttérben maradnom, láthatatlanná válnom. Az évek alatt kidolgozott módszert mai napig sikeresen alkalmazom.

Váltottam. 1987-ben a sport vonzáskörébe kerültem. A ŚTART szakmailag egy újabb kihívás volt számomra. Rengeteg képet megemésztő hetilap megfelelt minden elképzelésemnek, fantáziámnak. A sportpályákon otthonosan mozogtam, munkámat könnyítette, hogy magam is sokoldalú, aktív sportoló voltam.

Rendszerváltás után a lap rossz anyagi helyzetbe került, majd megszűnt. Később a századforduló előtt a ŚPORT napilap szerződtetett. Öregedő fejjel a napilap fotóriportere lehettem egész 2003 augusztusáig. Azóta nyugdíjas vagyok.

Riporteri munkám mellett több társas és önálló kiállításon mutatkoztam be a nagyközönségnek. Első tárlatom Dunaszerdahelyen volt 1980-ban. További állomások – Ipolyság, Nagymegyer, Marcelháza, Jóka, Hegyéte, Nagykürtös, Ipolyvarbó, Budapest, Nemesócsa, Tallós, Pozsony, Vereknye, Csicsó, Pozsonyi Casino, Ipolybalog, Rárósmulyad, Helemba, Garamkövesd, Nána.”

Elismerések:

    • Duna-menti államok, nemzetközi fotópályázat – második díj
    • CASSOVIA FOTO Kassa – bronzplakett Berlin – elismerő oklevél
    • Kijev – tárgyi jutalom 
    • Mikszáth Kálmán Emlékérem
Kapcsolódó:

M. Nagy László volt a Pozsonyi Casino vendége 2011. április 26-án. M. Nagy László fotográfus többféle hobbinak is hódolt: a festés és fafaragás mellett humorinasnak is felcsapott. Műsorát volt kollégái, Könözsi István és Baranyai Lajos vezették be. Az előadás végén Baranyai Lajos újságíró beszélgetett a fotóssal és népdalénekes feleségével, Hegedűs Margittal.

 

(Visited 145 times, 5 visits today)

További hasonló témájú videók