Karda Beáta 70

70. születésnapját ünnepelheti ma Karda Beáta. Zenei tanulmányait a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában végezte. A zongora és a hangképzés mellett a dzsesszbalettet és a modern akrobatikát is kitanulta, ezzel fejlesztve színpadi mozgáskultúráját. 1967-ben kezdte el énekesi pályáját, amikor indult a Táncdalfesztiválon, ahol mint gimnazista elénekelte a Csuda jó fej című dalt.

https://youtu.be/aWeZ2ecbdZQ

Az 1970-es évek elején Szigeti Edit, a General együttes gitáros-zeneszerzője, valamint Papp Imre, a Gemini együttes frontembere és énekes-zeneszerzője segítették pályafutásában. A népszerű Piramis zeneszerzői, Gallai Péter, Révész Sándor, Som Lajos is sokban támogatták, a szövegírók közül pedig Bradányi Iván és Nagy István. Méhes Györgynek köszönheti magyar és külföldi fesztiváldíjait. Som Lajossal 1977 óta házasságban élt, 1987. november 25-én váltak el. Lányuk, Nikolett az 1981-es Tánc- és popdalfesztivállal egy időben született, emiatt az énekesnő nem tudott a műsorban fellépni, helyette Pál Györgyi és Baracsi István duója versengett.

1973–74-ben külföldön Beata and the Piramis néven Németországban és Svájcban vendégszerepelt. 1978-tól 1988-ig volt visszatérő meghívott előadó a berlini Friedrich-Stadt-Palace-ban, ahol nagy sikerrel adta elő a legismertebb német szövegírók és zeneszerzők számait, illetve készítette el világslágerek német változatát is.

Pályája alatt számos kislemezt jelentetett meg, ezek közül szívéhez legközelebb a Szigeti Ferenc által jegyzett Hogyha bekopog egy délután a Könyörgés a kedvesemért című, Méhes György által írt dallal megjelent kislemeze, 1994-ben. Ugyanabban az évben mutattak be róla egy 30 perces pályamunkát. 1995-ben jelent meg Boldog karácsonyt a világnak című lemeze, amely jelentős példányszámban külföldre is eljutott.

Az igazi meglepetést 2002-ben okozta; stílust váltott és a ma divatos zenében próbálta ki magát. Új fazonnal, új stílussal jelent meg, a NOX és a Romantic együttes fiatal zeneszerzőpárosa komponálta B52: Újjászületés című lemezét.

2004 óta Budapesten több helyen működik Karda Beáta Énekstúdió, ahol a hangképzés és a megfelelő színpadi mozgás mellett a különböző zenei műfajok előadásmódjára is nagy hangsúlyt fektetnek az oktatók. Az újonnan felfedezett tehetségeknek az énekesnő fellépési lehetőséget is biztosít, s a későbbiekben is figyelemmel kíséri zenei életüket.

Varannai Istvánnal és gyermekekkel (Verebélyi Vivien, Martina Dzsenifer és Gál Tamás) közösen megjelentetett, Öleld a szívedhez a világot című albumán két új dalt énekelt. Műsoraiban hallható a Mi az, ami kell nekünk és az Így élek én című dal is (zeneszerzője ugyanaz, aki a Gondolsz-e majd rám-é).