Albertini Béla fotótörténész is elment

Kevesen tudják felénk, ki volt: Albertini Béla 1940. március 14-én született Vizsolyban. Felsőfokú tanulmányait a szombathelyi Tanítóképző Intézetben kezdte, ahol 1963-ban szerzett diplomát, majd 1971-ig az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-népművelés szakos hallgatója volt. 

Fotóesztétika doktorátusát 1979-ben, a művészettörténet-tudomány kandidátusi fokozatát 1984-ben szerezte meg. 1977-ben csatlakozott szakíróként a Magyar Fotóművészek Szövetségéhez, 1979-1986 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, 1981-86 között a Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep művészeti vezetője volt. Az egyetemes és magyar fotótörténet megbízott előadója. (1986-2000: Magyar Iparművészeti Főiskola; 2002: – Budai Rajziskola). 2004-től a Kaposvári Egyetem oktatója, a Fotográfus és Fotóriporter és képszerkesztő szakok szakfelelőse, tanterveinek kidolgozója.

Olyan művészeti szervezetek tagja volt mint a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, az Új Egyenlítő szerkesztőbizottsága, a Magyar Fotótörténészek Társasága. Június 30-án ment el.

Hazai vonatkozású kötetének születésénél bábáskodhattam:
Albertini Béla: A fotószakíró Borgyányi Kámán (AB-ART Könyvkiadó, 2003) – ebben a kötetben Brogyáni különleges tudományos munkája először került a széles közönség elé.

 

Előzőleg, 1993-ban már jelent meg kötete a Madách Kiadó gondozásában A Sarló szociofotós vonulata címmel. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Videó: 

Albertini Béla (Kaposvári Egyetem) professor emeritus, fotótörténész előadása

Mai Manó Online Fotóegyetem Fotográfia és Irodalom Konferencia Mai Manó Ház 2018. október 25-26.
 
Fotográfiák és előzményeik a szépirodalomban – válogatás a 19. századból
 
Szépirodalmat természetesen főleg esztétikai élményszerzés okán olvasunk. Ha azonban valakit a fényképek iránti érdeklődéssel is megvert a sors, észreveszi a szövegekben a fotográfiai vonatkozásokat is. Ha érdeklődésünket csak a 19. századra összpontosítjuk, akkor is szembetűnik, hogy már a fotográfia előtörténetének egyes elemei is felbukkannak a szépirodalomban. A portré miniatűr, a hordozható camera obscura (Goethe: Vonzások és választások), a dioráma (Balzac: Goriot apó).
 
Később maga a dagerrotípia (Edgar Allan Poe egyik írásának címében), majd a papírformátumú fényképportré (Csehov: A protekció), vagy a fénykép, mint alkalmazott látványosság (Theodor Fotane: Effi Briest). A példák még gyarapíthatók lennének Byrontól Zolán át Mark Twainig.
 
Mire jó mindezek észrevétele? Ha a fotográfiát interdiszciplináris kontextusban vizsgáljuk, akkor azt szépirodalmi szövegek, szövegrészletek által társadalomtörténeti, technikatörténeti, szociológiai, szociálpszichológiai és pszichológiai összefüggésekben is látni és láttatni tudjuk, és segít a fénykép komplex jelenségként történő értelmezésében.
 
Forrás: MaiManoHouse
 
Kiemelt fotó: Havran Zoltán felvétele
(Visited 41 times, 3 visits today)
%d bloggers like this: