70 éves lenne Babos Gyula

Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten, és 15 éves korától gitározott. 1970-től a Kex együttesben, majd a Rákfogóban, később Kőszegi Imre zenekarában játszott. 1979-ben megalapította első saját együttesét Saturnus néven, majd 1985-ben létrehozta a Babos Triót.

Karlovy Vary-ba megy az „Ostrom”

A Cannes-i Reklámfesztiválon díjazta a nemzetközi szakma a legtehetségesebb fiatalokat, a legjobb diplomafilmet illető Young Director Award-ot Kovács István vehette át az Ostrom-ért, melyet műsorra tűz a hétvégén kezdődő Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál.

DRÁMAPÁLYÁZAT

A Dialóg nonprofit szervezet magyar nyelvű drámapályázatot hirdetett felvidéki magyar szerzők részére. Ezzel szeretnék elősegíteni a méltánytalanul elhanyagolt szlovákiai magyar dráma megújulását.

XXVIII. TMOV – Múčka Sophia, Fél

A 2. kategória versmondói. Múčka Sophia (Alapiskola, Fél) M. Csepécz Szilvia: Az ajtón túl című művét adta elő bronzsávos minősítéssel. Felkészítő tanára Mgr. Méry Tímea volt..