George Byron

195 éve hunyt el George Byron angol költő, Percy Bysshe Shelley és John Keats mellett az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője.

Byron már 1809-ben keletkezett verseiben szembeszállt Wordsworth és Coleridge romantikájával, s a felvilágosodás klasszicizmusát vallotta eszményképének. A „byronizmus”, a byroni hős individualizmusa, bágyadt közönye, nemes gesztusai és embergyűlölete nemzedékeken keresztül a romantika legfőbb ismérve és vonzereje volt.

Első alkotói korszakát 1813–15-ben keletkezett keleti tárgyú költemények alkotják. Ilyen költemények voltak A gyaur (1813), Az abüdoszi menyasszony (1813), A kalóz (1814), Lara (1814). Ezután egy sor drámát és drámai költeményt írt: Manfred (1817), A chilloni fogoly (1816), Marino Faliero (1821) és a Kain (1821); ezek a művek az emberi szabadság, az egyéniség lázadásának dicsőítései. De írt politikai szatírákat is, mint Az Ítélet látomása(1822), A bronzkor (1823), majd megírta a nagy szatirikus verses regényét, a 16 énekből álló, befejezetlenül maradt Don Juant (1819–24).

George Gordon Byron: Ahogy itt jár-kél

Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya;
oly szeliden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.

Egy sugár még, egy árnyat el –
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.

S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot, és szivet,
melyben tiszta a szerelem.

(Szabó Lőrinc fordítása)

_____________

Kapcsolódó:

Lord Byron és veszélyes viszonyai

MŰVEI a Magyar Elektronikus Könyvtárban.