Díjat nyert az Ultra Dél-Koreában

Magyar sportfilmdráma nyerte el egy dél-koreai fesztivál nagydíját. A legmodernebb filmes technikákat alkalmazó, látványos drónfelvételeket felvonultató film az HBO Europe, SpeakEasy Project és a görög Anemon produkciójában készült. 

Simonyi Balázs Ultra című, szupermaratonistákról szóló 2017-es dokumentumfilmje nyerte el a nagydíjat Dél-Koreában a III. Uldzsui Hegyifilm Fesztiválon, a zsűri szerint a sportfilmdráma segít elgondolkodni az élet értelméről.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség hétfői jelentése szerint a magyar-görög koprodukcióban forgatott film 41 ország 140 alkotása közül kapta meg a fődíjat. A fesztivált harmadik alkalommal rendezték meg a Dél-Korea délkeleti részén fekvő Uldzsu megyében.

Simonyi Balázs és forgatócsoportja öt versenyző heroikus küzdelmét mutatja be a legendás Spartathlon futóversenyen.

A rendező-sportoló 2013 óta négyszer teljesítette a 246 kilométeres, Athéntól Spártáig tartó, embert próbáló távot, ezúttal is ő az öt futó egyike. A 38 éves rendező-forgatókönyvíró-operatőr számos rövidfilmet és tévéfilmet készített, köztük az Indián című tévéfilmjét, valamint a Zrínyi és a vadkan című ismeretterjesztő produkciót.

 

 

A filmről: A maratonfutás legendája, ugyebár, negyvenkét kilométerről szól. Nem kevés – de azért némi felkészülés után pár óra alatt megvan. De valójában Hérodotosz egy Athén és Spárta közötti futásról írt, ami egy icipicit hosszabb a távolság: kettőszáznegyvenhat kilométer, és a legendabeli követ, Pheidippidész ezt másfél nap alatt lefutotta. Aztán eltelt párezer év, és az 1980-as években egy brit ultrafutót izgatni kezdett, hogy mennyi lehet a legenda valóságtartalma, összeverbuvált néhány embert, és ötfős csapatával nekiindult a távnak. Ekkor még nem volt infrastruktúra, sőt, aszfaltút sem nagyon, a térképekben alig lehetett megbízni, a jelzőtáblákból nem értettek egy árva szót sem, mégis, ötük közül egy futó harminchat órán belül teljesítette a távot. Ez 1982-ben történt, egy évvel később pedig megszervezték az első hivatalos Spartathlont, amelyen a résztvevők azóta is minden évben ugyanúgy kétszáznegyvenhat kilométer futást vállalnak harminchat óra alatt. Azóta persze egyre fejlettebb utakon, hivatalos ellenőrzőpontokkal, profi támogatással futnak, de azért a lényegi nehézség, a futás maga ugyanaz maradt.

És mégis futnak. Simonyi Balázs, az Ultra rendező-producer-főszereplője is, már sokadszor. A néző persze ezen a ponton azt várná, hogy a rendező majd jól elmondja a nagy igazságokat a futásról, az extrém sportteljesítményekről, erről az egész, vallásszerű őrületről, és főleg arról, hogy mindezt miért csinálják az ember. Hát, sajnálom, de még csak nem is spoiler elmondanom, hogy nem, ezek a nagy igazságok itt nem hangzanak el.

Csak küzdés van, nyűglődés, fájdalom, elbuknak emberek, mások meg szinte saját hajuknál fogva rángatják ki magukat a gödörből, és vonszolják magukat tovább – és hogy minek, azt nem mondja meg senki.

Legfeljebb csak – és ez egy nagyon idézőjeles „csak” – érezni lehet, ha figyelmesen nézzük a filmet, de akkor nagyon. Mert ennek a filmnek szíve van, de olyan szíve, hogy ráülteti az embert a szívbillentyűkre, aztán lehet együtt dobbanni.

 

Jelenet az Ultra című filmből

Jelenet az Ultra című filmből

 

Nagy szavak, tudom, szólnom kellett volna – de az Ultra mélysége, szépsége, megejtősége, emberszeretete egészen váratlanul ért engem is. Szokásos doku-dramaturgia, követjük a rendezőt, meg még néhány futót a versenyről. Simonyi Balázs fut, minden látható indok nélkül, mint Forrest Gump, csak mert ott van az út. Látjuk hisztizni, szkeptikusként, nagyokosként, zokogva, önmagát átkozva ezért az egész ostoba ötletért, esküdözve, hogy soha többé – de azért csak megy. Fut egy francia apa, és minél többet futok, annál jobban szeretném tudni, hogy miért és a fia, mert ha fut, enyhül a nyomás a nemértés miatt, hogy az emberek miért nem értik a beszédét és hiszik idiótának. Fut egy magyar férfi is – de nem a Spartathlont: nem indulhat el a versenyen, mert már túl sokszor indult el sikertelenül. Így privátba’ fut neki. Fut egy német nő, futja a tragédiáját, mondhatnánk, de azért érezni, hogy a dolog sem nem egyszerű, meg, ha az is, nem von le semmit a küzdelméből, amire épp elég indok az, hogy ember.

De egyébként is, a nők! Vajon Simonyi Balázs tudja, mennyire rengeteget mond az elvileg oly’ férfias témának tartott küzdésről szóló, férfi rendező által késztett film a nőkről, vagy csak véletlen csípett el valamit? A német Annett mellett a két francia futó segítője, a családanya, aki úgy megy velük, mint egy anyatigris formájú árnyék, és egész makacs jelenlétével mutat valami nagyon tisztát a női minőségből: semmi irányzat és -izmus, csak szeretet és olyan támogató figyelem, aminek vége nincs. De a magyar „privát” futó kísérőjében is ugyanezt a minőséget nézhetjük meg még néhány árnyalatban, döbbenetes, fikciós filmen nem láttunk ilyen mélységet, talán épp azért, mert a valóság, ugye, azért mégis jobb író bárkinél.

Szóval nem hiányzik ebből a dokuból semmi, van harc, dráma, mélység, szeretet, és olyan katarzis, hogy egynémely hollywoodi játékfilmes sírva könyörögne a receptért.

(Bodnár Judit Lola, 24.hu)


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2018/09/dijat-nyert-az-ultra-del-koreaban/trackback/

Most itt van: Home // Egészség, ÉLETMÓD, Film, KULTÚRA, NAGYVILÁG, Sport, VIDEÓK // Díjat nyert az Ultra Dél-Koreában





© Magyar Interaktív Televízió





Magyar Interaktív Televízió

FREE
VIEW
© 2010 . All rights reserved.
Edited by Microgramma