Farkaš Eszter (Közös Igazgatású MTNYI, Szenc) Z. Németh István: Kimondatlan című művét adta elő a XI. Kulcsár Tibor versenyen. Felkészítője Pongrácz Flóra volt.
Hosszú vajúdás után itt van talán az első, államilag finanszírozott iskolabusz. A vajkai és nagybodaki gyerekeket fogják Doborgazra vagy Dunacsúnba szállítani. Peter Plavčan oktatási miniszter azt mondta, hogy ez a projekt hozzájárulhat
Alexander Graham Bell skót születésű amerikai fizikus, a telefon feltalálója (1876), a siketoktatási rendszer kidolgozója. A National Geographic Society egyik alapító tagja és második elnöke.
Hogyan telt a gyermekkorom • Botos Annabella Andrea (Ragyolci Alapiskola és Óvod) meséje a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny 3. kategóriájában, Rozsnyón. Felkészítő tanára Mgr.György Henrietta volt.
Március 4-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas előadóművész, énekes, zeneszerző, aki fél évszázada a magyar könnyűzenei élet egyik legismertebb szereplője.
Simon Dóra (Közös Igazgatású MTNYI, Szenc) Tóth Elemér: Mese a szúnyogról című művét adta elő a XI. Kulcsár Tibor versenyen. Felkészítője Pongrácz Flóra volt.
A legkedvesebb sztorim programpont a Nagymegyerről érkezett Mindenhatók csapatának előadásában. A Felvidéki értékőrzők vetélkedőt szervező Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet 2017. február 9-én
A HÍD párt Országos Tanácsának mai ülésén többek között az a döntés is megszületett, hogy a közelgő megyei választásokon a párt, ahol lehet, a koalíciós partnereivel (Smer, SNS), a déli járásokban pedig az MKP-val
A szentnek öltözött testvérekről mesélt Badin Álmos Bence (Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája) Rozsnyón, a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny 3. kategóriájában.
A 75. születésnapját ünneplő Bodza Klára 1942. március 5-én született Budapesten. 1967–1974 között a Fővárosi Zeneiskola diákja volt. 1974–1976 között a Szegedi Tudományegyetem ének–zene szakán tanult.
Kodály Zoltán (1882–1967) születésének 135. és halálának 50. évfordulójának ünnepségsorozata keretében 2017. március 5-én 17.00 órától indul a Concordia vegyeskar Kodály nyomában című koncertsorozata a komáromi Szent András templomban.
A 2016/17-es tanév a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban a tolerancia éve. Morvay Katalin igazgató bevezetője és köszöntője után a program első előadását az iskola volt diákja, Lelkes Viktória, az ELTE ötödéves pszichológia szakos hallgatója,
Táncház Rozsnyón, a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny díjkiosztója előtt. A talpalávalót a salgótarjáni Kerek Perec Egylet szolgáltatta.
Gabriel García Márquez (1927–2014) Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista 90 éves lenne. Élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában töltötte, haláláig Mexikóvárosban élt.
Kodály Zoltán 1905-ben kezdte el népdalgyűjtő munkásságát, 1907-ben a Zeneakadémia tanárává nevezték ki, ahol zeneelméletet, majd zeneszerzést tanított. 1910-ben lépett saját műveivel a nyilvánosság elé.