A jó fonólányról mondott mesét a nagyölvedi Balázs Luca a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny 1. kategóriájában. Felkészítője Király Katalin volt.
Kilencvenöt éves korában, egy ohiói kórházban hunyt el csütörtök délután John Glenn asztronauta. Ő volt az első amerikai, aki elsőként kerülte meg űrhajóval a Földet.
Hollywood aranykora egyik utolsó élő legendájának tartják az Oscar-díjas Kirk Douglast, aki december 9-én ünnepli 100. születésnapját. A Spartacus és A nap szerelmese című filmek sztárja 1916-ban született
2016. december 18-án 15:00 órai kezdettel adventi hangversenyt ad a felsőjányoki templomban a somorjai Gaudium régizenei együttes. A középkori zenék Németh Imre vezetésével csendülnek fel.
A II. KATEGÓRIA VERSENYMŰSORAI. A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Csengettyű Kórusát 1969-ben alapította Homolya Éva tanárnő; 47 éve megszakítás nélkül működik.
Vörös László előadása a társadalmakat átszövő korrupció történetéről és a vele való (reménytelen) küzdelemről a Pozsonyi Casinóban 2016 novemberében. Beszélgetőtársa Mach József.
A Tompa Mihály Országos Verseny XXV. évfolyamán a VII. kategória, a Lírai színpadok kategóriában indult a Szenczi M. A. Közös Igazgatóságú Középiskola színjátszó csapata, a Hárman. Bronzsávos minősítéssel végeztek.
A Fürge Ujjak Citerazenekar a királyrévi Csemadok alapszervezet mellett működik, 2000-ben alakult. Az ekkor még 9 fiatalból álló csapat vezetését 2003-ban Erdélyi Csaba vette át. Rábaközi dalcsokrot adnak elő.
Szeptember 21-én ünnepélyes keretek között felavatták a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumot. A Magyar Iskola az intézmény igazgatóját, Mózes Szabolcsot kérdezte a tapasztalatokról és a jövőről. Aki kérdez: Tóth Tibor.
A félig nyúzott bakkecske – az ismert magyar népmese egyik változatát mondta el a perbetei Nyitnikék óvodába járó Pinke Zsófia a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny 1. kategóriájában. Felkészítő: Pinke Andrea.
»…Philiphe Zimbaro (…) szociálpszichológus szerint a világban történő rossz cselekedetek és szörnyűségek okozója általában nem az emberi gonoszság. Sokkal inkább a közöny, a cselekvés hiánya az,
Luca napja van. December 13-át eleink dologtiltó napként tartották számon. Ezen a napon nem végezhettek házimunkát, mert úgy tartották, hogy ha aznap például varrnak, akkor a tyúkok fenekét is bevarrják, ezzel pedig azt kockáztatnák,
A parázsról mondott mesét a nádszegi Kovács Tamara a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny 1. kategóriájában. Felkészítő tanár: Kocskovics Gitta.