Hol van most a szolidaritás? (frissítve!)

Ukrajna, napjaink„Ukrán vagyok, Kijev szülötte. Most a Majdanon vagyok, a város főterén. Szeretném, ha tudnátok, hogy miért vannak ezrek az utcákon az országban. Egy oka van: szabadulni akarunk a diktatúrától. Szabadok akarunk lenni a politikusoktól, akik csak magukért dolgoznak. Akik készek lelőni, megverni, megsebesíteni embereket, hogy mentsék a pénzüket, házukat, hatalmukat. Azt akarom, ezek az emberek itt, akiknek van méltóságuk, akik bátrak, normális életet élhessenek. Mi civilizáltak vagyunk, a kormányunk viszont barbár.

Magyar szinkronnal is közzétették:  

Kijevi művészek és értelmiségiek mesélnek az ukrajnai helyzetéről a világnak.Készítette: K. Debreceni Mihály, Sterr Attila, Vass Tamás

Ez itt nem a Szovjetunió. Azt akarjuk, hogy ne legyenek korruptak a bíróságaink. Szabadok akarunk lenni. Holnap talán már nem lesznek telefonjaink, nem lesz internetünk. Egyedül leszünk itt a téren. A rendőrök talán egyenként megölnek majd minket.

Ezért kérlek most titeket, hogy segítsetek. Ezt a szabadságot a szívünkben őrizzük. Ezt a szabadságot az elménkben őrizzük. Most pedig szeretnénk elmondani. Azt szeretnénk, ha elmondanád ezt a történetet a barátaidnak, ha megosztanád ezt a videót. Mutasd meg a családodnak, a barátaidnak, a kormányodnak. Mutasd meg, hogy támogatsz minket.”

Az ukrán újságírók felhívása külföldi kollégáikhoz

NYILATKOZAT

Mi, ukrán újságírók, arra kérjük külföldi kollégáinkat más országokban és a nemzetközi szervezeteknél, minden tőlük telhetőt tegyenek meg, hogy elősegítsék Ukrajnában a változást, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát és polgárháborút Európa közepén.

Az ukrán hatóságok számos kísérletet tettek arra, hogy erőszakkal verjék le az ukránok tiltakozását, amely kivételesen békés gyűlésekkel indult az ország európai integrációjáért. 2013. november 30-ának estéjén vetették be ellenük először a különleges rendőrséget a tüntető diákok brutális szétverésére. Január 16-án a hatóságok egy sor diktatórikus törvényt fogadtak el, amelyek további utcai tüntetéseket váltottak ki. Mostanra pedig a hatóságok mindenféle valós párbeszédet és konszenzus elutasítanak, a nemzetközi közreműködők minden erőfeszítése ellenére.

http://youtu.be/9hYvM_aIc4Y

A kormány három hónapig a tüntetők minden követelésének teljesítésével adós maradt:

  • az elnöki hatalom korlátozását a 2004-es szintre; 
  • a belügyminiszter, Vitalij Zaharcsenko eltávolítása, a diákok megveretéséért felelősek megbüntetése; 
  • és az Európai Társulási Szerződés aláírása. 

Ez az erőszak eszkalációjához vezetett.

A február 18-i „fekete kedd” eseményei megmutatták, hogy a hatalom kész arra, hogy vérbe borítsa Ukrajnát, tűzfegyvereket és hadifelszerelést is bevetve.

Arra kérünk mindenkit, hogy nagyon kiegyensúlyozottan tudósítson a jelenlegi eseményekről, és kerülje a tiltakozások kezdete óta folyó orosz propagandaháború termékeit. A Majdanon Ukrajna minden részéből érkező tüntetők tucatjait gyilkolták meg, ezért nem igaz az az állítás, hogy az ott tüntetők „nyugat-ukrajnai szélsőségesek”, ez csupán Janukovics diktatúrájának egyik vágyálma, amely szeretné egy „szélsőségesekkel vívott helyi konfliktus” látszatát kelteni.

Arra is kérünk mindenkit, hogy ismételten vesse föl az ukrán vezetők elleni szankciók bevezetésének ügyét, ettől ugyanis – szó szerint – emberek élete függ. Sajnálatos módon Európa késlekedése a gyakorlati akciók terén már így is tucatnyi emberélet elvesztéséhez vezetett.

Végül arra kérünk mindenkit, tájékoztassa olvasótáborát, és részleteiben mutassa be a korrupt ukrán hivatalos személyek off-shore bankszámláit, amelyek lezárása megakadályozhatná azt, hogy továbbra is támogassák Janukovics erőszakos rezsimjét, amely arra a népre támadott most rá, amelynek szolgálatára felesküdött.

„Állítsd meg a Cenzúrát” Civil Mozgalom – ukrán újságírók és médiaügyi civil szervezetek kezdeményezése, amely 2010. május 21-én alakult, és amelynek célja a szólásszabadság megvédése, és a cenzúra megelőzése Ukrajnában, valamint az újságírói munkába való beavatkozás, és a professzionális elvárások elleni harc társadalmi és politikai témákról való tudósítások esetén.

Az „Állítsd meg a cenzúrát” Civil Mozgalom nem támogat egy politikai pártot sem, és ezektől anyagilag sem függ semmilyen módon. 

Bővebb információ: http://www.telekritika.ua/news/2010-05-22/53128its
hivatalos blog: http://stopcensorship.wordpress.com
Twitter: http://twitter.com/Stopcensorship

(Visited 9 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: