Dinnyés József rimaszombati koncertje

Dinnyés József daltulajdonos az idei, XXII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Versenyének döntőjén a kísérőrendezvények sorát gazdagította koncertjével. Több évtizednyi daltermésének javából válogatott  műsorát adta elő a csordultig telt nézőtér előtt. 

Alapozók és reformerek találkozója 1.

Akik beszélgetnek: Szeberényi Zoltán, Duba Gyula, Tőzsér Árpád, Fónod Zoltán, Tóth Elemér. Aki kérdez: Miklósi Péter.Alapozók és reformerek találkozója zajlott a múlt héten a Pozsonyi Magyar Intézetben a Szlovákiai Magyar Írók Társasága szervezésében. Témakörök: Szeberényi Zoltán: Megnyitó Duba Gyula: Utánunk következő generáció Fónod Zoltán: A sajtó szerepe az irodalomban Tőzsér Árpád: Fordításirodalom Tóth Elemér: Gyermekirodalom Szeberényi Zoltán: Az irodalom […]

Vágy, hogy indiánok lehessünk

A Gombaszögi Nyári Táborban csütörtök délután a Szomszédaink, a magyarok című, Galán Angéla közreműködésével készülő 52 perces dokumentumfilm első részét vetítették le.  A film több részletét is a tavalyi táborban készítették.  Ezek után a Vágy, hogy indiánok lehessünk című beszélgetés vette kezdetét, amelyben a filmben elhangzottakat elemezte, illetve a szlovákiai magyarság identitásalakzatáról diskurált Ravasz Ábel szociológus, György András református lelkész, valamint Galán Angéla, a levetített dokumentumfilm […]

Pozsony ma a szlovák nemzeti felkelésre emlékezik

Pozsonyban az SNP téren a „Vlčie diery” (Farkasodúk) című filmet vetítik. A megemlékezés a „Začnite s vysťahovaním” elnevezésű akcióval kezdődik.   Az esemény szimbolikusan 20 órakor veszi kezdetét, amikor is 1944-ben Golián tábornok a fenti jelszóval megadta a jelet a szlovák nemzeti felkelés elindítására. Róbert Mihály, a Bratislava bez náckov (Nácik nélküli Pozsony) kezdeményezés tagja tájékoztatta a sajtót […]