A Jánosi Magyar tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsóka Színjátszó Csoportja előadását a Kolontos Jankóról Mgr. Tóth Mónika és Milen Gabriella rendezte. Idén bronzsávosak lettek.
Dénes György Madách-díjas költőre, Pelsőc község díszpolgárára emlékeztek születésének 90. évfordulójának alkalmából a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolában.
A Tiszacsernyői Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tiszavirág Színjátszó Csoportja Aratás címmel népi szerkesztett játékot adott elő Stanko Margit rendezésében. Ezüstsávos minősítést értek el.
A Bélyi Alapiskola Csicsergő Színjátszó Csoportja Szakszon Anna rendezésében a Csicseri történet című népmesét állította színre. A Duna Menti tavaszon bronzsávos minősítést ért el.
Május 24-25-e között rendezték meg a Szeretethíd elnevezésű református önkéntes napot. Nemesradnóton is bekapcsolódnak a Szeretet-híd akcióba. Kitakarították a templomot, díszbokrokat, virágot ültettek a gyülekezeti ház udvarára.
2013. június 2-án tartották az I. Csallóközi Nemzetközi Gyermeknéptánc-fesztivált. A szenci Setas Táncegyüttes nemzetközi táncokat mutatott be a fesztiválon.
Az Örösi Csemadok Alapszervezet és az Örösi Községi Hivatal Örösi Karcsa Kisszínpada A keszi kakukk meg a gergi kakukk című népmesét mutatta be Mgr. Bukó Mária rendezésében. Bronzsávosak lettek.