Dénes György Madách-díjas költőre emlékeztek gyerekolvasói
Dénes György Madách-díjas költőre, Pelsőc község díszpolgárára emlékeztek születésének 90. évfordulójának alkalmából a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolában.
1923. május 24-én Pelsőcön született és 2007. szeptember 14-én Pozsonyban hunyt el Dénes György költő, műfordító, szerkesztő, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja. A széles körben ismert Madách-díjas alkotót nyolcvannégy éves korában érte a halál. 2009. május 23-án a szülőfalu, Pelsőc község, valamint Kardos László, a Pro Pelsüczienzis Társaság elnökének szervezésében a falu művelődési házának a falán emléktáblát helyeztek el Dénes György 86. születésnapja alkalmából.
…
„Par exellence költő volt, viselve ennek az ódiumát is, nevezetesen azt, hogy a vers-írás számára szinte biológiai kényszer volt. Mondhatnánk, így született, a versírás kényszerével. Verset írt a Balaton partján, más papír nem lévén, az újságlap szélére. Verset írt a kórházban toalettpapírra, amíg rendes papírt, füzetet nem hoztak neki.
Verstöredékeket, gondolatokat, szavakat, rímpárokat kanyarintott mindenfajta cédulákra, amelyekhez később tért vissza, éjszakai, konyhai magányában – amikor már mindenki aludni tért, birtokba vette a teret, ami – sokáig, amíg saját dolgozó-szobája nem lett – éjszakánként alkotóműhellyé változott.
Eredendő költő volt, viselve ennek ódiumát, az állandó kényszer szülte versek tömegét, melyeket a pillanatnyi hangulat, az elme felszikrázásai hívtak életre, s nem a pepecselő tökéletesre csiszolás vágya.
Par exellence költő volt, könnyedén írt, gyorsan, azonnal, amíg a gondolat el nem illant, mint a káprázat. S amikor már a lényeg papíron volt, csiszolgatott, javítgatott rajta kicsit, néha teljesen átírta a verset, de ezt is könnyedén tette, nem tudván igazán különbséget tenni a jól sikerült s a kevésbé egységes, bicebóca versek között, hisz mind az övé volt: az egészséges, tökéletes, életrevaló, erőtől duzzadó, s a nyomorék, vérszegény, színtelen is. Sok függött tehát a mindenkori lap- és könyv-szerkesztők ízlésétől, biztos értékítéletétől is, ami – némely esetben – a versválasztás és -válogatás tekintetében bizony nem volt megfelelő, s ez erősen befolyásolta a kötet egészét.
Eredendő költő volt, sok verset írt, felesége birtokában rengeteg olyan doszszié van, amely eddig meg nem jelent verseit tartalmazza. Mert a verseket illetően rendkívül pedáns volt a költő, minden versének végső változatát gondosan tisztázta, másolatot is készítve, címmel is ellátva, mintegy kész kéziratokként dossziéba rendezve tette el őket a szándékkal, vagy titkos óhajjal, hogy egyszer talán valaki elolvassa őket.
Eredendő költő volt, sok a hátrahagyott, közöletlen verse… Bár… a puszta megállapítása a ténynek, hogy valóban közöletlen-e egy-egy vers, nem könnyű fel-adat, hiszen nemcsak kötetekbe rendezve jelentek meg, hanem az évek során sűrűn lapban, újságban is. Mert akkor még, ha keveset is, de közöltek eredeti irodalmat a lapok.
Ami állandóan foglalkoztatta: a legkevésbé megérthető, a legizgalmasabb, a legszomorúbb, s talán a legfontosabb téma volt, a halál. Emberként tökéletesen felkészült rá, azt is mondhatnám, hősként nézett vele szembe. Nyugodtan várta érkezését, tudta, nem kerülheti el, de nem beszélt róla, és nem panaszkodott. Néhány órával »előtte« is azt mondta: »Jól vagyok.«”
Lacza Éva: Dénes György hátrahagyott versei (jegyzet; Irodalmi Szemle, 2012/9.)
