Martfeszt – 2014: A felvidéki oktatás jövője

 oktatásA Martfeszt oktatásügyi kerekasztalának vendégei idén Szigeti László, Albert Sándor és Pék László voltak. Pék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke az oktatási hálózat állapotáról tájékoztatja a közönséget. Albert Sándor „Hogyan tovább a szlovákiai magyar közoktatásban?” c. könyvében vitát kezdeményez a honi oktatás és intézményeink jövőjéről. 

Szigeti LászlóSzigeti László az MKP Országos Tanácsának elnöke szerint oktatásügyünk nagy problémája, hogy a legideálisabb állapotot, vagyis a kulturális, oktatási önrendelkezést nem sikerült eddig megvalósítani. Felszólalásában óva intett attól, hogy a magyar települések egymást között rivalizáljanak az iskolák megtartása során. Szerinte egy olyan jogszabály lenne a jó, amely előírja, hogy minden szülő a lakhelyén legyen köteles iskolába járatni a gyermekét.

Albert SándorAlbert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora a kétségbe vonta az oktatási kormányzat szakértelmét. Szerinte az oktatás legnagyobb gondjai közé tartozik a kiszámítható családpolitika hiánya. Tudásalapú társadalmat javasol kiépíteni Szlovákiában, mint ahogy ezt tették a nyugati országokban.

Pék LászlóPék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke többek között az oktatási hálózat eredményeiről tájékoztatta a közönséget. Beszélt a most készülő átfogó elemzésről, ahol térképeken is kimutatják az egyes kistérségekben létező oktatási migráció útvonalait és központjait. 

A három előadó csaknem két órányi előadásnak is beillő vitaindító sorozata után sajnálatos módon nem maradt elég idő meghallgatni táborba látogatók véleményét.

[mappress mapid=”186″]

További hasonló témájú videók