Elhunyt Szigeti László

Szigeti László 2014-ben

Hosszan tartó, súlyos betegség után 64 éves korában tegnap elhunyt Szigeti László tanár, politikus. Adózzunk egy perc csönddel munkásságának és emlékének.

Felsőfokú tanulmányait Pozsonyban a Comenius Egyetem bölcsészkarán végezte, ahol 1981-ben matematika-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. 1981-től 1990-ig középiskolai tanár, 1990-től 1995-ig gimnáziumi igazgató volt Párkányban. 1993-ban tagja lett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak. 1994-ben e párt színeiben került be a szlovák országgyűlésbe.

1998 és 2010 között a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője volt. 1998 és 2002 között oktatásügyi államtitkár, 1998-tól az MKP oktatáspolitikai alelnöke, oktatáspolitikai tanácsának elnöke, és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke. 2006. február 8. és július 4. között Szlovákia oktatásügyi minisztere volt.

Emlékezzünk:

Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke a 2014. január 10-én Pozsonyban a „24 év után: Mit csináltunk jól és mit szúrtunk el?” felcímmel a Pro Futuro Hungarica polgári társulás által megrendezett „INNOVÁCIÓ A SZLOVÁKIAI MAGYAR POLITIKÁBAN I.” című szakmai konferencián.

Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke 2014-ben így mondott köszöntőt a Pedagógusszövetség XXII. országos közgyűlésén.

2012-ben így nyilatkozott az oktatásügyben dolgozók bérének rendezéséről:

További hasonló témájú videók