November 18-án megalakul a Független Magyar Kezdeményezés. Alapító tagok: Tóth Károly, Huncík Péter, Sándor Eleonóra, Barak László, Gyurovszky László, A. Nagy László, Csáky Pál, Világi Oszkár, Németh Zsuzsa. Kiindulási pontnak a demokrácia megteremtését tartották.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala V. Országos Konferenciájának utolsó programpontjaként Tóth Károly a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala működési szabályainak változásáról számolt be.
Tóth Károly, a Fórum Kisebbségi Kutatóintézet igazgatója is a két program, az AGGLONET és a jelenlegi CBS-INFOLOW projekt közötti összefüggésekre mutatott rá, az adatgyűjtés és azok szakszerű feldolgozásának szükségességére.
Több mint hetven civil szervezet részvételével tartották 2011. december 10-én a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciáját Diószegen Az emberi és kisebbségi jogok hatékony érvényesítése a mindennapi életben címmel.
Az első előadás Pierre Corneille: Az illúzió c. színműve Száz Pál rendezésében a TEÁTRUM színházi polgári társulás keretén belül, a pozsonyi Színművészeti Egyetem magyar hallgatói előadásában.
Nagykaposon, Rimaszombatban és Füleken Tóth Károly adott tájékoztatást a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által koordinált kampányban részt vállaló szervezetek képviselőinek.