A könyvet Németh Zoltán irodalomtörténész, költő mutatta be, majd a szerzőt kérdezte a műről az est házigazdája, Szigeti László, a Kalligram igazgatója.
Grendel Lajos: Négy hét az élet – Kegyetlen és önsajnálat nélküli szembenézés azzal, hogy eltűnt egy világ: megszűnt a Felvidéken a magyar középosztály.
A kormányzó könyvtára című kötetéért (Kalligram, 2010) Szalay Zoltán idén több irodalmi díjat is átvehetett. A Diákhálózat nyári táborának irodalmi sátrában Szigeti László, a Kalligram kiadó igazgatója beszélgetett a szerzővel.
Műsorszámokkal közreműködtek a lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium, a rozsnyói Református Egyházi Alapiskola, a vajáni Református Egyházi Alapiskola, a martosi Magyar Tanítási Nyelvű Református Alapiskola diákjai.
Somorján tegnap este 1989. november 17-ére és a bársonyos forradalomra emlékeztek az egykori résztvevők. Az egyórás beszélgetést Bródy János koncertje zárta.
A belügyminisztérium által tervezett közigazgatási reform keretében, a helyi államigazgatás átalakítására kidolgozott törvényjavaslat szerint felszámolnák a Párkányi Körzeti Hivatalt.
Érsek Árpád és Ožvald Erzsébet (Híd) kezdeményezésére Szigeti László (MKP), Fodor Attila (Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége), Bárdos Gyula (Csemadok), Mézes Rudolf (Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége) részvételével
Az erdélyi népzene egyik gyöngyszeme: kalotaszegi muzsika a Pósfa zenekar előadásában a nagyszarvai művelődési ház színpadán, a 2014. február 5-i jótékonysági iskolamentő koncerten.
A sok téblábolás után végre lépett valaki: Nagyszarva veszélyeztetett szép, nagy „kisiskolája”, annak pedagógusai, szülői, diákjai, és természetesen maga a község elindította az iskolamentő mozgalmat,