Aranysávos besorolást és második helyezést ért el a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjében a IV. kategória versmondói között Kálosi Zsófia a Selye János Gimnáziumból, Komáromból.
Komáromban a Selye János Gimnázium aulájában a Kerekasztal konferenciájának második része a több hónapja tartó Ki a magyar? vitát volt hivatott lezárni, de úgy látszik ez a téma még sokáig napirenden lesz a sajtóban.
Idén április 11-én a XX. évfordulón a helyi önkormányzat volt a szervezője a Gyurcsó István Emléknapnak. A vendégeket Elzer János polgármester köszöntötte.
A Gyurcsó István Szavalóversenyen a versenyzőknek szlovákiai magyar költők verseiből kell készülniük. Gyenes Kinga, a komáromi Selye János Gimnázium tanulója az III. kategóriában versenyzett.
A IV. kategóriás versmondók közül elsőként hallgassák meg Melecsky Kristófot, aki a komáromi Selye János Gimnázium növendéke. Karinthy Frigyes: Előszó.
A párkányi Szebellai Dániel a Komáromi Selye János Gimnáziumból a prózamondók IV. kategóriájában versenyzett. Koszolányi Dezső: Boldogság című művét adta elő az Esti Kornél novellák közül.
A komáromi Kálosi Zsófia a IV. kategória versmondói között versenyzett és Aranysávos minősítéssel az első helyezést ért el. Selye János Gimnáziumban tanul, és a versenyen Erdős Virág: Ezt is elviszem magammal című versét mondta el.