A majdnem üres belvárosban is szinte csak turistákat lehetett látni a hűvös, de napsütétes délelőttön. E rövid kisfilm Győr belvárosában készült a délelőtti órákban.
Március 15-én első alkalommal rendeztek versennyel egybekötött süteményfesztivált a bakai művelődési házban. A versenybe bárki benevezhetett otthon készített édességével.
A túra résztvevői délelőtt gyülekeztek a bakai futballpályán.Sárkány Imre rövid programismertetője után a résztvevőket autóbusszal szállították a bősi vízi erőmű parkolójába.
A bakai nyugdíjas szervezet a közelmúltban tartotta tisztújító közgyűlését a helyi művelődési házban. Sárkány Imre megnyitója után a bakai alapiskolások műsorát láthattuk, amit
Baka község önkormányzata a hagyományokhoz híven az esti órákban tartott egy rövid évbúcsúztatót. A kultúrház előtt forralt borral várták az érkezőket, akik a hideg ellenére is sokan eljöttek.
A IX. Kulcsár Tibor Szavalóversenyen a versmondók I. kategóriájában Zsemle Dominik a bakai Magyar Tannyelvű Alapiskola diákja Kulcsár Ferenc „Emelje könnyű szél” című költeményét adta elő.
Baka község önkormányzata és az iskola szülői szövetsége december 19-én adventi vásárt tartott a kultúrház előtti téren. A vásárban az alapiskola tanulói és tanárai által készített ajándékokat, díszítőelemeket,
Pozsonyban, a IX. Kulcsár Tibor Szavalóversenyen a versmondók I. kategóriájában Tükör Bence, a Bakai Magyar Tannyelvű Alapiskola diákja Z. Németh István: Bukfencek című költeményét adta elő.
A túra résztvevőit autóbusszal szállították a bősi vízi erőmű parkolójába ahonnan a kijelölt úton gyalog mentek tovább az öreg Duna mellé, ahol játékokat és szalonnasütést szerveztek a rendezők.