A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja és a Pro Scholis polgári társulás rendezte meg a gömör-nógrádiak projektnapját Almágyban június 6-án. A rendezvényt
Foglár Gábor Almágyról érkezett a versenyre és az V. kategória versmondói között versenyzett Aranysávos minősítést és második helyezést érve el. Hizsnyai Zoltán versét mondta el.
Almágyról érkezett a rimaszombati versenyre Foglár Gábor, aki két Turcsány Péter verset adott elő. Elsőnek az Északról üzenek Délre hangzik el, majd a Hamuba rajzolt gyászjelentés következik.
Tóth Dorottya a versmondók I. kategóriájában versenyzett és Ezüstsávos minősítést szerzett. Varró Dániel: Tanács a televíziózással kapcsolatban című versét adta elő.
Idén az Almágyi Óvoda és Alapiskola adott otthont annak a találkozónak, mely a Gömörből/Nógrádból jöttünk, mesterségünk címere témát járta körül. A tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola
Zagyi Fruzsina Almágyról érkezett a VIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjére. A II. kategóriában mondott meséjének címe: Se vele, se nélküle. Felkészítője Mgr. Agócs Andrea volt.
De szeretnék csillag lennyi az égen; Az almágyi szőlőbe; Jányom, jányom, de nagy a bánatom; Rózsát ültettem a gyalogútra; Szombat este kimentem a kútra… Agócs Iveta vezetésével bronzsávos minősítést kaptak.
Az Almágyi Népdalkör produkciója a Dunaszerdahelyen 2017. november 25-én tizenegyedik alkalommal megtartott a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű szlovákiai magyar népzenekedvelők és -művelők országos seregszemléjén.
Rimaszombatban a Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Verséneklők, Lírai Színpadok Országos Versenyén gálaműsor keretében adják át a díjakat a résztvevőknek. A színpadon az V. kategória versmondói.
Ezüstsávos helyezést ért el a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjében az I. kategória prózamondói között Illés József Almágyról. Felkészítő tanára Mgr. Tóth Tünde volt.
Az V. kategória versmondói között indult Foglár Gábor Almágyról. Zs. Nagy Lajos: Levél a tinédzserekhez című művét adta elő. Bronzsávos minősítéssel végzett.