Mivel a törvényből kiesett a nemzetiségek nyelvét ismerő hivatalnokok alkalmazásának kötelessége, az elfogadott törvény a nemzetiségekhez tartozó állampolgárokra hárítja a feladatot, hogy harcolják ki a kisebbségi nyelvhasználati lehetőségeket.
A városrész lakótömbökkel körülvett tenyérnyi szigetén is megpróbálkoznak a sokfelől odaköltözöttek közösségi élményt teremteni. A hangulat halványan idézi az odahagyott szülőföldet, ám tudjuk, azt nem lehet helyettesíteni, csak felcserélni valami másra...
Szarka László, a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja tartott előadást az Alsó- és Felsőszeli történetét feldolgozó kétkötetes kiadványról a társszerzők, adatközlők körében a VII. Alsőszeli Jurta Napokon a nagyjurtában.
A Diákhálózat táborának július 14-i délutáni programja az Ázsia sátor elnevezésű beszélgetéssel kezdődött. Hunčík Péter Indiáról, Rajkó Péter Kóreáról, ifj. Himmler György Kambodzsáról, Fiala János Bangladesről alkotott benyomásait osztotta meg az érdeklődőkkel.
„A református egyház nemzetegyesítő szerepe” két részben. Tőkéczky László történész és Molnár Árpád missziói és ifjúsági püspöki tanácsos beszélgetése a DH táborban, 2011. július 14.
Simon Attila történész 2011 júliu.s 14-én a DH Táborban legújabb, „Egy rövid esztendő krónikája” címen kiadott könyvét mutatta be, kiemelve a sorsfordító és eddig kevéssé vizsgált tényeket, összefüggéseket térségünk és közösségünk történelméből.
Névtelen bloggerek nagy lelepleződése zajlott a Híd-MKP vita után a Diákhálózat „gombaszögi” nyári táborában Krasznahorkaváralján 2011. július 15-én a II. Felvidéki Bloggertalálkozó keretében. (Az elhangzottakat szerkesztői beavatkozások nélkül tesszük közzé.)