A Csicsó Polgári Társulás 2019. május 17-én Csicsón, a Jolán Panzióban bemutatta a csicsói helytörténeti kiadványok negyedik részét, a „Lakodalom van a mi falunkban” című könyvet.
A KIRÁNDULÁSOK ERDÉLYBE DUNASZERDAHELYRŐL csoport július 4. és 8. között egy színvonalas erdélyi történelmi körutazást szervezett, melynek végállomása a Csíkszeredán és a Csíksomlyón megrendezett Ezer Székely Leány Napja ünnepség volt. Az út folyamán végig, de a meglátogatott helyszíneken, várakban, emlékműveknél is színvonalas idegenvezetésben volt részük a résztvevőknek. Az elszállásolásra a falusi turizmus keretében családi házakban […]
A Felvidéki Településmustra a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet adatbázisainak – a Csemadok 1949-beni megalakulása óta történt helytörténeti, népzenei, néptáncgyűjtéseinek, a hely értékeinek – halmaza, melyek egy-egy település értékeihez köthetők.
A Bősi Futóklub advent második vasárnapján harmadik alkalommal rendezett egy átmozgató futást a helyi Amadé parkban „Mikulás futás” címmel. A résztvevők a télies, de napsütéses időben fél tizenegytől regisztrálhattak a helyszínen. A futásról nem hiányzott a Mikulás sem.