Zselízen az 50. Országos Népművészeti Fesztiválon, a Schubert parkban Isten hozta a vendígët címmel 2016. június 11-én került színpadra a hagyományőrző csoportok közös műsora.
A IV. kategória prózamondói között indult Horváth Dávid (Ipari Szakközépiskola, Komárom). Örkény István: Az állva maradás joga című művét adta elő. Aranysávos minősítéssel az első helyen végzett.
Zselízen az 50. Országos Népművészeti Fesztiválon, a Schubert parkban a fesztivál gálaműsorára mintegy háromezren voltak kíváncsiak. Színpadra lépett a hazai folklór apraja-nagyja. Jó szórakozást!
Zselízen az 50. Országos Népművészeti Fesztiválon, a Schubert parkban az újrakezdés alkalmából a fesztivál résztvevői fát ültettek. Ha hagyomány lesz belőle, jó kis erdő lehet ott… 😉
Az V. kategória versmondói között indult Jančík Krisztina, Komáromból, aki Márai Sándor: Egy Úr Velencéből című művét adta elő. Ezüstsávos minősítéssel végzett.
A XXV. Tompa Mihály Országos Verseny résztvevőinek versenyprodukciói. Az IV. kategória prózamondói között indult Mellár László (Szakközépiskola, Dunaszerdahely),
A IV. kategória prózamondói között indult Köles Bence (MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely). Karinthy Frigyes: Fő a diszkréció című művét adta elő. Ezüstsávos minősítéssel végzett.
Az V. kategória versmondói között indult Dóczi Henrietta Kiskövesdről. Darvas Szilárd: Legenda a nő teremtéséről című művét adta elő. Bronzsávos minősítéssel végzett.
A IV. kategória prózamondói között indult Touati Karen (MTNY Magángimnázium, Dunaszerdahely). Háy János: Mélygarázs című regényének részletét adta elő. Azt hiszed, szabad vagy? Aranysávos minősítéssel második helyen végzett.
A Hetényi Református Keresztyén Egyházközség több éve sikeresen működő bábcsoportja, a Tábita, a Dunaszerdahelyen megrendezett Duna Menti Tavasz Mesevárosának az eső miatt kissé visszafogott programját egy nagyon sikeres „esőtánccal” tarkította. 🙂
A XXV. Tompa Mihály Országos Verseny résztvevőinek versenyprodukciói. Az V. kategória versmondói között indult Szabó Csilla Komáromból, aki József Attila: A bőr alatt halovány árnyék című
Az V. kategória versmondói között indult Foglár Gábor Almágyról. Zs. Nagy Lajos: Levél a tinédzserekhez című művét adta elő. Bronzsávos minősítéssel végzett.
A IV. kategória prózamondói között indult Melecsky Kristóf (Selye János Gimnázium, Komárom). Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző című művének részletét adta elő.
A VI. kategóriában a verséneklők között indult a kassai A.F.F. Aranysávos minősítéssel az első helyezést érték el. Előadásukban Arany János: Epilógus és József Attila: Íme, hát megleltem hazámat