A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 2013. szeptember 30-án fejeződik be az Információs Társadalomért Alapítvány (HU) és a Szövetség a Közös Célokért (SK) „Közösen közös nyelven
2013. október 10-én, csütörtökön a Phoenix Polgári Társulás és az Anima Társaság szervezésében Nőkről (nemcsak) nőknek! címmel beszélgetőestet tartottak a Pozsonyi Magyar Intézetben.
Bolemant Lilla vendégei a Phoenix Polgári Társulás és az Anima Társaság szervezésében Nőkről (nemcsak) nőknek! című a Pozsonyi Magyar Intézetben tartott beszélgetőesten ezúttal Endrei Judit és Bolemant Éva voltak.
Az Authentica Kultúra Határok Nélkül szervezésében találkozót tartanak Az élet művészete címmel Müller Péter tart előadást Komáromban a Matica-házban október 19-én 19 órától.
A második világháború és a szlovákiai magyarok címmel rendezett konferenciát a Fórum Kisebbségkutató Intézet Somorján. Simon Attila bevezetője után B. Stenge Csaba, Szabó Péter, majd Kőrös Zoltán