Szeptemberi Perseidák és Déli Tauridák

Szeptember 10-én tetőzik a Szeptemberi Perseidák, de a maximum idején épp telihold lesz, ami korlátozza a láthatóságot. Bár csak októberi maxmimmal rendelkeznek, de szeptember 10-étől elkezdenek megjelenni a Déli Tauridák meteorjai is, melyek az ősz leglátványosabb hullócsillagait adhatják, akár hosszabb, fényesebb tűzgömböket is produkálhatnak, és idővel a holdfény sem okoz gondot a megfigyeléshez. Az éjszakák még […]

Szkukálek Lajos: „Az ember maga a teljesség.”

65 éves Szkukálek Lajos festő, grafikus, illusztrátor. 1975–1976-ban Komáromban, a Művészeti Népiskola tanfolyamain képezte magát, tanára Mester Péter volt. Két évet töltött Münchenben és három évet Freiburgban. Részt vett több nemzetközi művésztelep munkájában. 1985-től vesz részt kiállításokon hazájában, Magyarországon és Németországban. Művei Dunaszerdahelyen és Pozsonyban találhatók, valamint számos könyv lapjat díszítik. Mindenezkben tetten érhető álomszerű, […]

Ctibor Štítnický centenáriumára

100 éve született Csetneken (Štítnik) Ctibor Štítnický (eredeti nevén Tibor Dörner; 1922–2002) szlovák költő, műfordító. Első versei még a háború alatt jelentek meg, de költői kibontakozása a felszabadulás utáni időre esik. Egyike a szocialista szlovák költészet megteremtőinek. Kezdetben főként a közéleti tematika és a kissé hangos retorika jellemzi. Lírája később tematikailag és művészi megformálásban is elmélyültebbé, […]

Csodagyerekből a XX. század egyik legnagyobb hatású muzsikusa: Szigeti József

130 éve született Szigeti József világhírű hegedűművész. Zenész családban született, gyermekkorát egy erdélyi kisvárosban töltötte. Hamar kiderült, hogy tehetsége van a hegedűhöz, így édesapjával Budapestre költöztek, ahol Hubay Jenő tanítványa lett a Zeneakadémián. 13 éves korában kezdett hangversenyezni, 1905-ben Berlinben és Drezdában, 1906-ban Londonban nagy sikert aratott szereplésével. Genfben, Párizsban, Londonban és az Egyesült Államokban […]

Számolj velem! (Sulira hangoló)

Majtényi Erik: Számtanirka Kockás az irkám: számtanirka, felét már sok-sok szám tarkítja, másik felét is mind teleírom, megférnek szépen a kockás papíron. Egyesnek, négyesnek szilárd a lába, kettesnek, hármasnak hajlott a háta, tátong a nulla, az ötös: horgas, perecet árul sok kis nyolcas. A nehezének most nekikezdek, s ha megtanultam az egyszeregyet, mind összeáll a […]

Zempléni Kornél zongoraművész, zenepedagógus centenáriuma

100 éve született Zempléni Kornél kétszeres Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és -tanár, érdemes művész, zenepedagógus. Érdemes Művész, a Bartók-Pásztory-díj és a Weiner Leó Emlékdíj kitüntetettje, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének birtokosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. Varasdy Emmi zongoraművész férje, Zempléni Mária opera-énekesnő, Zempléni László zeneszerző és Zempléni Tamás kürtművész édesapja. Az 1943-as Liszt […]

Sánta Ferenc tanúsága

95 éve született Brassóban Sánta Ferenc Kossuth-díjas magyar író. Első életéveit Sepsibikkszádon, majd Marosvásárhelyen töltötte. Innen Kolozsvárra költöztek. Itt a Farkas utcai Katolikus Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait, majd az Unitárius Kollégium Gimnáziumában folytatta 1940 és 1945 között. 1945–1946-ban a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanult. 1947 és 1950 között bányász a Dorogi Szénbányászati Tröszt Pilisszentiváni […]

Darius Milhaud és a francia Hatok

130 éve született Darius Milhaud francia zeneszerző, a francia Hatok (Les Six) zeneszerzői csoport tagja. Minden elképzelhető zenei műfaj iránt érdeklődött: operák, kamaramuzsika, szimfonikus zene, versenyművek, balettek, szólóhangszeres és vokális művek mind szerepeltek a kompozíciói sorában. Életművével, amely 443 opust számlál, nemcsak a XX. század, hanem az egész zenetörténet egyik legtermékenyebb zeneszerzője volt. Stílusa, amely […]

Irány a Hold! (elhalasztva)

A szombati startot is elhalasztották, új időpont:  Irány a Hold! Nézze élőben, amint a Holdra indított óriásrakéta a még személyzet nélküli Orion űrhajót elindítja hathetes küldetésére a Hold köré, és aztán vissza a Földre. Az Artemi-I küldetés során az Orion a Space Launch System (SLS) rakéta segítségével jut ki a világűrbe, és eljut egészen 450 […]

A pozsonyi jazznapok nyitó rendezvénye Oroszváron (invitáló)

Az oroszvári  Sankt Vitus Kaffee gyönyörű környezete szeptember 4-én ismét a zenéé lesz. A Bratislava Jazz Days Slovenská sporiteľňa nyitókoncertjén Peter Lipa, Tibor Feledi Kairos Quintet és Paulie Garand cseh rapsztár lép fel. A fesztivál és koncertest házigazdájaként két tehetséges vendéget is meghívott Peter Lipa, aki az este folyamán zenekarával is énekel. A fesztivál a […]

8. Bősi futás – 2022

A Bősi Futóklub szervezésében augusztus 27-én 8. alkalommal került sor Bősön a futók már hagyományosnak mondható versenyére. Összesen 315 gyermek és felnőtt állt rajthoz 100, 200 és 500 méteren, valamint öt és tíz kilométeren. Az eseményre a hazaiakon kívül magyarországi, csehországi, valamint romániai futók is regisztráltak, kerekesszékesek és mozgássérültek is teljesítették a kijelölt távot. A […]

Turczel Lajosra emlékezünk

105 éve látta meg a napvilágot Turczel Lajos (Ipolyszalka, 1917. szeptember 2. – Pozsony, 2007. szeptember 26.) irodalomtörténész, a csehszlovákiai magyar irodalom kutatója. Az elemi iskolát Ipolyszalkán végezte, majd Ipolyságra járt polgári iskolába. Az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1938-ban. Hatodik-hetedikes gimnazista korában már klasszika-filológus akar lenni, épp ezért önerőből is latint tanult. Gimnazista korában fokozatosan háborús […]

Gloria Estefan 65

65 éves ma Gloria Estefan, az USA-ban élő, többszörös Grammy-díjas kubai énekesnő, akit máig a latin zene koronázatlan királynőjének tekintenek. Zenei pályafutását a ’80-as években kezdte, de a köztudatba igazán az 1993-ban kiadott Mi tierra („Az én földem”) című lemezével robbant be, amiért az első Grammy-díjat is kapta. 2015-ben életéről musical készült On Your Feet […]

Elbúcsúzik a szárnyas nyíltól a Škoda

A cseh Škoda legújabb elektromos autójával bemutatta a megújult márkaarculatot is, amelyet a továbbiakban használnak majd. A Škoda azon kevés autómárka egyike, amely képes volt lábon maradni a szocialista rendszerek bukása után. A Volkswagen-csoport által felkarolt cseh autógyár ráadásul rendkívül sikeresen hajtotta végre a váltást, olyannyira, hogy a 2020-as adatok szerint Európa nyolcadik legtöbbet értékesített márkájává […]

Csengő Énekszó • a Janiga József Művészeti Alapiskola kórusa

A XVIII. Csengő Énekszó a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos seregszemléje, egyúttal versenye is. A színpadon a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola kórusa. A zsűri elnöke: Hartyányi Judit magyarországi tanár és karnagy, a budapesti Tanítóképző Főiskola ének-zene tanára, 25 éve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezetés Tanszékének oktatója, művésztanára. A zsűri tagjai: Stubendek […]