Miért érdekes a mai Nemzetközi Aszteroida Nap

A mai nap Nemzetközi Aszteroida Nap – talán jó arra, hogy az emberiség egy pillanatra elgondolkodjék az aszteroidák jelentette veszélyen, hiszen szinte minden hónapban újra meg újra izgulhatunk azon, milyen közel húz el mellettünk egy veszélyt jelentő hatalmas kődarab

Bár a NASA teleszkópos megfigyelések alapján tavaly kijelentette:

Legalább még 100 évig nem fogunk ütközni aszteroidával.

Az Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben három alkalommal is megközelíti a Földet, mégpedig 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az első két „találkozás” nem jelent veszélyt a Földre, most azonban az is bebizonyosodott, hogy a nagyjából 340 méteres űrszikla 2068-ban sem fog összeütközni bolygónkkal.

A friss kutatási eredmények nyomán az űrkutatási hivatal hivatalosan is eltávolította az égitestet a veszélyes aszteroidák listájáról.

Fent: Animáción az Apophis 2029-re előrejelzett elhaladása a Föld mellett (Forrás: NASA/JPLraw)

Az elsőként 2004-ben észlelt Apophist tavaly márciusban sikerült jobban megfigyelni, amikor a Nap körül keringve viszonylag közel, 17 millió kilométerre haladt el a Föld mellett. A kisbolygót még közelebbről szemügyre vehetik a csillagászok 2029. április 13-án, amikor mindössze 32 ezer kilométerre lesz a Földtől.

Tavaly novemberben indították a NASA DART (Kettős Aszteroida-Eltérítő Teszt) nevű űrszondáját 11 millió kilométeres útjára, hogy 10 hónap múlva egy aszteroidába csapódva megváltoztassa annak pályáját. A startra a SpaceX Falcon-9 rakétája segítségével került sor.

A Didymos aszteroida kísérőjét, a Dimorphos aszteroidát várhatóan 2022 szeptemberében vagy októberében sikerül elérni. Az ütközéskor a szonda 24 ezer kilométeres sebességgel száguld majd az aszteroidának. Cél a Dimorphos Didymos körüli keringési idejének megváltoztatása. A becsapódás előtt az Olasz Űrügynökség egy, a fedélzeten utazó kisműholdja leválik majd a DART-ról, hogy képeket készítsen az eseményről.

A misszió célja, hogy teszteljék, illetve fejlesszék egy esetlegesen a Földet veszélyeztető aszteroida eltérítésének módszerét. Így a jövőben biztosabb alapokkal indíthatnának aszteroida-eltérítő akciót a Föld megmentésére.

A DART indítása és a Falcon-9 rakéta visszatérése a SciNews Youtube csatornájáról.