https://youtu.be/_p6SQcM4j-E

Eltemették Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerzőt

Krzysztof Penderecki • forrás: youtube

A világjárvány miatt két év késéssel rendezték a világhírű Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző állami temetését március 29-én.

Andrzej Duda lengyel elnök, Penderecki özvegye, Elzbieta és két gyerekük, valamint zenészek, művészek és lengyel polgárok tömege vett részt a krakkói szertartáson. Penderecki 2020. március 29-én, 86 éves korában halt meg Krakkóban, azonban a koronavírus-világjárvány megfékezésére bevezetett korlátozások hosszú ideig késleltették a világhírű zeneszerző temetését. Frank-Walter Steinmeier német elnök nem tudott részt venni a szertartáson, mert Covid-19 tesztje pozitív lett. Penderecki sok éven át dolgozott és tanított Németországban.

A zeneszerző hamvainak krémszínű urnája Lengyelország legnagyobb írói és tudósai nyughelyére, a krakkói Szent Péter és Pál-templomban lévő Nemzeti Pantheonba került a gyászmise után, melyen az ő zenéjét játszották.

Penderecki a világ egyik legnépszerűbb kortárs klasszikuszene-szerzője volt, olyan hollywoodi filmek zenéje fűződik a nevéhez, mint a Ragyogás vagy a Viharsziget.

Leginkább zenekari és kórusművei tették ismertté, köztük a Szent Lukács-passió vagy a Jeruzsálem hét kapuja. A rockrajongók a radioheades Jonny Greenwooddal való közös együttműködése miatt ismerhetik.

Krzysztof Penderecki: Gyászdal a hirosimai áldozatoknak

A Gyászdal a hirosimai áldozatoknak (lengyelül: Tren Ofiarom Hiroszimy na 52 Instrumenty Smyczkowe) Krzysztof Penderecki 1959ś–1961 között komponált zenekari műve, először 1961. szeptember 22-én adták elő a Varsói Őszi Fesztiválon a Krakkói Filharmonikus Zenekar előadásában Andrjzej Markowski vezényletével.
Drezdai Állami Zenekar
Vezényel: Ozava Szedzsi

Fent:

Krzysztof Penderecki: Anaklasis for Strings Instruments and Six Percussion Groups

Előadják:
Krzysztof Penderecki — conductor
Daniel Stryjecki — choreography, multimedia
Agnieszka Fertala — dance
Paulina Jaksim — dance
Paulina Wycichowska — dance
Sinfonietta Cracovia

ICE KRAKOW Congress Centre
23. 11. 2014