A kormány és a köztársasági elnök elítéli Putyin lépéseit

Biztonsági Tanács Biztonsági TanácsA Biztonsági Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Zuzana Čaputová köztársasági elnök és Eduard Heger miniszterelnök is  felháborítónak nevezte, hogy Vlagyimír Putyin orosz elnök elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. Ivan Korčok külügyminiszter szerint nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszországot zavarja az önálló Ukrajna létezése.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök hangsúlyozta, Oroszország a világon egyedüliként ismeri el a délkelet-ukrajnai szakadár népköztársaságokat. Azzal, hogy Putyin katonákat küldött az említett területekre, súlyosan megsértette a nemzetközi jogot és Ukrajna területi integritását.

Čaputová szerint Szlovákia nincs közvetlen katonai fenyegetésnek kitéve.  Ha a harcok eszkalálódnak, annak az lenne a következménye, hogy Ukrajna lakossága elmenekülne a háború elől – jelentette ki az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Zuzana Čaputová köztársasági elnök a parlament biztonsági tanácsának keddi rendkívüli ülése után. Az államfő úgy fogalmazott, hogy a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság Oroszország általi elismerése egy szuverén ország megszállásának tekinthető.

Az államfő szerint Ukrajnának nem volt reális lehetősége arra, hogy megakadályozza azt, ami történt. „Örökre Oroszország befolyási övezetében kellett volna maradnia, amely azonban, ahogy Vlagyimir Putyin elnök szájából elhangzott, amúgy sem ismeri el a létjogosultságát. Szuverén államként mi magunk soha nem tennénk ilyen lépést, és senki sem várhatja el vagy követelheti ezt Ukrajnától” – mondta Čaputová.
      Az elnök asszony nagyra értékelte, hogy Ukrajna higgadtan és diplomatikusan reagált arra, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megnövekedett a határainál az orosz katonai jelenlét, valamint a provokációkra és az orosz katonai agresszióra is. Ez azért van így, mert Ukrajna, akárcsak az egész euroatlanti közösség, békét akar. „A békét tartjuk a legnagyobb értéknek, békére fogunk törekedni, és ragaszkodunk a helyzet diplomáciai megoldásához. Elismerjük Ukrajna területi integritását és ahhoz fűződő jogát, hogy szabadon megválassza, hova akar tartozni” – szögezte le az államfő.
      Szlovákia és a többi kelet- és közép-európai ország szempontjából is elfogadhatatlannak tartja az orosz elnök azon követelését, hogy a kelet- és közép-európai országok, köztük Szlovákia biztonsági garanciáit tekintve vissza kell állítani az 1997 előtti állapotot. „Ezzel valójában az észak-atlanti szövetség is megszűnne garantálni a biztonságunkat” – mutatott rá az államfő.
      Čaputová szerint Oroszország hibrid tevékenységének jelentős növekedését látjuk. „Ezek közé tartozik a dezinformáció és az álhírek, például az állítólagos szlovákiai általános mozgósításról terjedő híresztelések. A cél egyértelmű: destabilizálni a szlovákiai helyzetet, eltávolítani bennünket a szövetségeseinktől és közelebb hozni minket az orosz befolyási övezethez” – vázolta az elnök asszony. Arról beszélt, hogy veszély fenyegeti Szlovákia biztonságát. Szerinte ennek megfelelően kell viszonyulni a jelenlegi helyzethez.
      Az államfő józanságra szólított fel. „Ne hagyjuk kiprovokálni magunkat, ne higgyünk a dezinformációnak, és csak hiteles forrásokból származó, ellenőrzött információkat vegyünk figyelembe. A legjobb védekezés az összetartás, az együttműködés és az értékek melletti elköteleződés egy olyan helyzetben, amikor keleti szomszédunk nyílt katonai agresszióval néz szembe.”
      Az Orosz Föderáció elismerte a kelet-ukrajnai szakadár egységek – az úgynevezett Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság – függetlenségét. Franciaország, Németország és az Egyesült Államok vezetői „a minszki békemegállapodás egyértelmű megsértésének” minősítették Vlagyimir Putyin orosz elnök lépését, és kijelentették, hogy ez nem marad válasz nélkül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ukrajna „szuverenitásának és területi integritásának megsértéseként” értékelte a Kreml lépését. António Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára,  is hasonló állásponton van. (TASR)

Közben:

Felhatalmazást adott az orosz parlament felsőháza Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedden a fegyveres erők Oroszország határain kívül történő bevetéséhez. (MTI)

(Visited 16 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók