Ágay Irén, a magyar filmvígjáték hőskorának meghatározó alakja

Ágay Irén (1912–1950) az egyik legfelkapottabb színésznő volt a harmincas évek Budapestjén. 

1913-ban született Budapesten. 1931-től a Vígszínház szerződtette, ahol 1935-ig játszott. 1936-ban a Kamara Színházban, 1937-ben a Művész Színházban lépett fel.

Ágay Irén húszévesen már filmezett, a nézők pedig imádták a törékeny szépséget.

Az egyik nap Jávor Pállal forgatott, aztán Kabos Gyulával, a vígjátékokat pedig falta a közönség.

Az újságok mindenről részletesen beszámoltak vele kapcsolatban. Például 1935-ben, a Címzett ismeretlen című film forgatásáról is, ahol a külső helyszíneket a Balatonnál, Balatonfenyvesen vették fel. A postahivatalt viszont már Pesten, a filmstúdióban építették fel. Így fordulhatott elő, hogy a filmben Ágay a Balatonnál lépett be az épületbe, de már Budapesten érkezett a postahivatalba…

Az 1937-ben készült, Segítség, örököltem! című film kulisszatitkairól is írtak a lapok. Ott derült ki, hogy Ágay – aki amúgy remek úszó és kiváló lovaspóló-játékos volt – csokornyakkendőt nem tud kötni. A jelenetben ugyanis Uray Tivadar nyakkendőjét kellett volna megkötnie, ám sehogyan sem boldogult vele. Végül fél órát állt a forgatás, ennyi időbe telt, mire megtanították rá.

Kevesen tudják azt is, hogy a nagy sikerű Maga lesz a férjem!-nek eredetileg nem ez volt a címe, Nem válok el! cím alatt futott még a forgatás alatt is. A címmel azonban nem csak a stábtagok, de a színészek is elégedetlenek voltak, így összeült a kupaktanács. A néhány órás diskurzus után született meg a végleges és valóban találó cím. Ehhez persze újra kellett venni a csúcsjelenet.

Korábban Jávor Pál szájából hangzott el a Nem válok el!, a végleges változatban pedig Ágay Irén mondja ki a bűvös mondatot: Maga lesz a férjem!

Ágay Irén az író Márai Sándor szerelme volt egy ideig, ám a kapcsolat kihűlt, így a a fiatal lány 1933-ban, csupán 20 évesen hozzá ment Székely Istvánhoz, a híres filmrendezőhöz. Sokan azt jósolták, hogy nem lesz hosszú életű a kapcsolat (Ágay filmjeit Székely rendezte), főleg mert Székely 14 évvel volt idősebb mint a fiatal kedvese. Nem így történt.

A páros sikert sikerre halmozott viszont a II. világháború előtt úgy gondolták, inkább Amerikába mennek, ott biztonságosabb. 1937-ben érkeztek meg az Aquitania nevű óceánjárón. New York kikötőjében a hajó zenekara egy csodás számmal búcsúzott a színésznőtől, aki néhány nappal korábban a hajó közönsége előtt is fellépett, főleg énekelt.

A színésznő sokat várt az amerikai lehetőségtől, a dámák közkedvelt szalonjában, a Keller-szalonban készíttetett magának ruhakölteményeket, hogy a megjelenésével ne legyen gond a tengerentúlon. Mint kiderült, egy kalocsai mintás ruhát is csináltatott, hogy ezzel is jelezze, Magyarország az első számú hazája.

A megérkezés után azonban hamar csalódott a házaspár, másfél évig semmilyen szerepet nem kapott a színésznő és a férje sem rendezhetett. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy munkavállalási engedélyt sem kaptak, erre is várniuk kellett. De nem adták fel, s végül siker koronázta a törekvéseiket.
 
Los Angelesben telepedtek le s bár karriert inkább Székely csinált, Ágay is boldog volt. Boldog volt, hiszen kiválóan érezte magát Amerikában és boldog volt, mert bár tudott róla, hogy a vérnyomása olykor magas, hosszú ideig nem jelentkeztek a problémák.
 
Aztán sajnos csőstül jöttek a bajok…
 
1950-ben éppen Mexikóban forgatott a férjével, amikor talán a nagy forróság miatt rosszul lett. Visszautazott Los Angelesbe, az állapota nem javult, majd jött a magas vérnyomás tragikus következménye, egyik pillanatról a másikra megvakult. Az orvosok hamar kiderítették, a magas vérnyomás tette tönkre a látóidegeit. Ezzel még nem volt vége a drámának, néhány nappal később Ágay Irén szervezete feladta a küzdelmet a magas vérnyomás szövődményeivel szemben és örökre elaludt.
 
Mindössze 38 éves volt a békebeli vígjátékok királynője, Jávor Pál és Kabos Gyula játszótársa, amikor meghalt Los Angelesben. A halála megdöbbentette az amerikai magyarságot, Magyarországon viszont meg sem jelent az újságokban a halálhíre. Ne felejtsük, ekkor már a Rákosi-korszak zajlott. Sajnos már generációk nőttek fel úgy, hogy fogalmuk sincs róla, hogy ki volt a magyar filmvígjátékok hőskorának egyik meghatározó alakja, nem tudják, ki volt Ágay Irén.
 
Ha további izgalmas történeteket olvasna, a Mi, magyarok című kötetben 51 hihetetlen emberi életutat talál. https://www.libri.hu/konyv/mi-magyarok-9.html

Fent: Ágay Irén a Lila akácban (teljes film ITT.) – Szép Ernő Lila ákác című regénye alapján készült, Székely István által rendezett, 1934-ben bemutatott fekete-fehér magyar zenés filmvígjáték.

Maga lesz a férjem (1937) – Már a szereposztás is önmagáért beszél: Jávor Pál, Ágay Irén, Kiss Manyi, Kabos Gyula, Csortos Gyula, Sulyok Mária, Vízmáry Mariska, Hajmássy Miklós…

Az 1936-os Nászút féláron c. filmből. Zeneszerző: Gyöngy Pál

Fényes Szabolcs-Mihály István szerzeménye az Ida regénye c. filmből (1934)