Szabó Ilonka, a tragikus sorsú magyar szoprán

110 éve született Szabó Ilonka (Hivess Henrikné) operaénekesnő (drámai és koloratúrszoprán). Kisgyerekkorától tanult zongorázni, majd a Mátyás-templom kórusának tagja, szólistája lett. Egy rádióközvetítés irányította rá és hangjára a figyelmet. Amikor először énekelt próbát az Operaházban, még korainak tartották a pályára, de egy év múlva bejutott és szerepeket is kapott. Rosinaként debütált 1934. május 24-én Svéd Sándor és Rösler Endre partnereként.

Rendkívül finom hangjával, bájos lényével és remek színészi képességeivel számos lírai és drámai koloratúrszoprán főszerep egyedülálló megformálójaként aratott sikereket (Rosina, Lakmé, Lammermoori Lucia). Szerepeinek imponáló sokaságú listáját megtekinthetjük az Opera Digitárban. Ráadásul művelt, olvasott ember volt. Készített például életrajzi rádióműsort a régi legendás operaénekesnőről, Maria Malibranról, amelyben ő maga volt a hangos illusztrációk megszólaltatója is.

Részt vett az ellenállási mozgalomban. Férjének baloldali magatartása miatt elhurcolták.

Főbb szerepei: Violetta (Verdi: Traviata); Gilda (Verdi: Rigoletto); Lakmé (Delibes); Olympia (Offenbach: Hoffmann meséi); Zerlina (Mozart: Don Juan); Blonde (Mozart: Szöktetés a szerájból).

Déryné-alakítását az 1943-as Futótűz című filmben érdemes megnézni, hiszen teljesen igaz, amit Sas György írt a Film Színház Muzsikában: „E film elsősorban nem Déryné, hanem Szabó Ilonka emlékműve lett. Megőrizte számunkra az ő alakját és hangját. Mert ő többet már nem kerülhetett filmre, s színpadi karrierje is hamarosan derékba tört.”

Kapcsolódó:

Egy opera-énekesnő tragédiája