„Apa negyven éve írta ezt a dalt”

Bob Marley családja átdolgozta a One Love című klasszikust a koronavírus-járvány sújtotta gyerekek támogatására. A legendás zenész Grammy-díjas gyerekei, Stephen és Cedella, továbbá az utóbbi fia, a szintén sikeres zenész Skip Marley készítették el az újragondolt verziót.

Július 17-én mutatják majd be a hozzá készült videóval együtt. 

A dal átírt változatában a Marley-család tagjai mellett közreműködnek neves zenészek a világ minden tájáról, valamint válságövezetekből származó művészek és veszélyeztetett közösségekben élő gyerekek is.

A zeneszámból és a hozzá kapcsolódó eseményekből származó minden bevétel a UNICEF Reimagine nevű globális kampányát támogatja. Ennek célja a koronavírus-járvány sújtotta gyerekek megsegítése.

A Pandora ékszermárka, a UNICEF globális partnere pedig bejelentette, hogy egymillió dollárig megdupláz minden egyes dollárt, amelyet a One Love projektnek adományoznak.

A One Love projekten keresztül a Reimagine kampányba befolyt adományt az UNICEF a legsürgetőbb igények kielégítésére szánja: szappannal, maszkkal, kesztyűvel, tisztasági csomaggal, védőfelszereléssel és életmentő tájékoztatással látja el a rászoruló gyermekeket és családjaikat. A középtávú tervekben segíti a normális élethez való visszatérést egyebek közt az oktatás, a gyermekvédelem és az egészségügy támogatásával.

Apa negyven éve írta ezt a dalt, nagyon, nagyon régen. Úgy tűnik, most a világnak egy más típusú egységre van szüksége.
Cedella Marley

A feldolgozott slágert a még Bob Marley által alapított Tuff Gong International és az Amplified Music kiadó jelenteti meg. Bob Marley és a Wailers 1977-ben adta ki a világhírű slágerré vált One Love című dalt. Marley 1981-ben hunyt.

 

Kiemelt kép: Illusztráció   –   Szerzői jogok  Dita Alangkara/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved

(Visited 26 times, 3 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: