Elhunyt Gyekiczki András szociológus

Életének 63. évében kedd reggel elhunyt Gyekiczki András szociológus, jogász, a Mazsihisz Magyar Zsidóságért díjának kitüntetettje. Gyekiczki András 1958. június 7-én született a Veszprém megyei Pápán és ott is nőtt fel.

Vasszorgalommal végzett kutatása feltárta és összegyűjtötte mindazt, ami az 1944 előtt Pápán élt zsidó családok emlékezetéből megmaradt. A kutatási anyagot 2012-ben a romos pápai zsinagógában az „Elfeledett szomszédaink” című nagy sikerű kiállításon mutatta be Rajk László látványterveivel.

„Nem csak múzeumokban, levéltárakban kutatott, hanem kapcsolatba lépett szinte mindenkivel, aki a Pápán élt zsidó családok tagja, leszármazottja. Andrásnak hála, a világban szétszóródott hajdani pápaiak a kiállítás kapcsán újra kapcsolatba kerültek egymással, a várossal – és sokan a saját elfelejtett, eltemetett történeteikkel is. Unokatestvérek, hajdani iskolatársak, rég nem látott sorstársak találtak újra egymásra” – írta róla Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.

Élete utolsó munkája a megújuló Rumbach utcai zsinagóga állandó kiállításának rendezése volt.

 

Kapcsolódó:

Az elhurcolt pápai zsidók emlékezete

Gyökértelen faként élt, amíg nem látta ezt a katartikus kiállítást

Világraszóló sikersztori lehetett volna, helyette mégis szánalmas pereskedés zajlik

Megrendítő holokausztkiállítást rendezett, 6 millió forintra vágja meg az önkormányzat

(Visited 40 times, 8 visits today)
%d bloggers like this: