SZÍNHÁZI LÁBJEGYZET 66. – NAPFOLTOK

A Komáromi Jókai Színház és a pozsonyi Színművészeti Egyetem közös produkciójával, Leopold Lahola NAPFOLTOK című darabjával foglalkozik a hatvanhatodik Lábjegyzet. A szereplők,
Hostomský Fanni, Melecsky Kristóf egyetemistaként, Béhr Márton
már „fél lábbal” a Jókai Színház tagjaként nyilatkoznak a próbafolyamatról, a rendezőként frissen végzett Rédli Károllyal, aki színpadra állította a művet. Az egyetemisták remekül működtek
együtt színházi kollégáikkal, köztük Skronka Tiborral is, aki a Rendőr szerepében tűnik fel a színdarabban, mely a Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában került bemutatásra 2018. októberében.

 

SZÍNHÁZI LÁBJEGYZET 66. – A Komáromi Jókai Színház internetes műsora
A műsort Majorfalvi Bálint készítette

További hasonló témájú videók