Rózsi 70

Demjén Ferenc 1946. december 21-én született Diósgyőrött, harmadik gyermekként Demjén Ferenc József Kossuth-díjas magyar énekes, dalszövegíró és basszusgitáros, becenevén „Rózsi”. A család Budapestre költözött 1951-ben.   Elvégezte a Petrik Lajos Vegyipari Technikumot és vegyésztechnikus lett, ekkor kezdett Gosztonyi Jánostól zongorázni tanulni. Testvérei Északkelet-Magyarországon, Svédországban és Budapesten élnek. Háromszor kötött házasságot, de gyermeke nem született. Feleségével, Rebeccával több mint két évtizede házasok, Budapesten és Dióspusztán élnek.

1970-ben találkozott Bergendy Istvánnal, aki meghívta saját együttesébe. Szövegíróként a Jöjj vissza, vándor című dallal debütált, amelyet további slágerek követtek. 1970 őszétől Bergendy és zenekara már minden szombaton az E-klubban játszott.

Az országos ismertséget az 1970-es szilveszteri televízióműsor hozta el számukra, ahol először ki akarták hagyni a zenekart, de egy csúszásnak köszönhetően mégis részt vehettek a programban. Első nyilvános fellépésük 1971-ben a Kisstadionban volt. 1977-ben kilépett a Bergendyből, és szólóalbumot jelentetett meg, de ennek dalait már az ez év őszén megalakult V?Moto-Rock nevű együttessel mutatta be. 1978 és 1983 Kovács Kati lemezein működött közre.

Szöveget írt többek között 1985-ben a Szerelem első vérig, 1987-ben a Szerelem második vérig és a Moziklip, valamint az 1996-ban bemutatott Honfoglalás című, nagy sikerű filmek betétdalaihoz, amelyeket részben ő is adott elő. Szólókarrierbe kezdett és azóta szinte évente új nagylemezt jelentetett meg.

 

 

(Visited 61 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: