A XXII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok országos döntőjén az I. kategória prózamondói versenyének zsűrije
László Ildikó, a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola igazgatója átadta a díjakat, végezetül pedig Morovics Ibolya meghirdette a jövő évi versenyt: az Iskolánk Nagy Könyve 2014 vetélkedőt.
A belügyminisztérium által tervezett közigazgatási reform keretében, a helyi államigazgatás átalakítására kidolgozott törvényjavaslat szerint felszámolnák a Párkányi Körzeti Hivatalt.
A valós- és vélt sérelmeket talán nekünk sikerült először feldolgozni, s ezért tudtunk leülni, s emberi hangon beszélgetni, megegyezni. Igaz, hogy nem látjuk még a fényt az alagút végén.
A konferencia bevezetőjeként Zs. Nagy Lajos: A csehszlovákiai magyar költő fohásza az Úrhoz és Sajó Sándor: Felföld című énekelt versével köszöntötte Foglár Gábor a résztvevőket.
Szálinger Balázs költővel Garajszki Margit beszélgetett a Pozsonyi Magyar Intézet Café Nappalijában. A költő ott tudta meg, hogy egyik versére Benedek pápa válaszol...
A Déjà vu Klub a Pozsonyi Magyar Intézetben tartja rendszeres estjeit. A neves vendégek produkciója előtt és után a Déjà vu zenekar szórakoztatja a jazz és a blues kedvelőit.

Az erőműben most épp karbantarás folyik, ezért Szabó Róbert meg tudta mutatni munkatársunknak, Bodó Imrének az erőművet úgy, ahogy csak nagyon ritkán látható.