Ma állt Földünk legközelebb a Naphoz. A déli félteke néz a Nap felé, az északira pedig csak rövidebb ideig és alacsony szögben érkeznek az éltető sugarak.
Szerelem, szerelem – népdalfeldolgozások felnőtteknek című műsoráról Korpás Éva így vall: a népdalok csodája, hogy a szerelem születését, végét, az örömöt és a bánatot egyaránt felmérhetetlen gazdagsággal képes kifejezni.
Korpás Éva és zenekara lépett fel 2011. november 9-én Pozsonyban Szerelem, szerelem – népdalfeldolgozások felnőtteknek című műsorával az ANIMA Társaság szervezésében.
A teljes szervezettségű alapiskola igazgatójával, Kovács Attilával beszélgettünk az intézményről, a szakköreiről, eredményeikről, testvériskoláikról, nemzetközi programjaikról.
A Rimaszombati járásban, Újbáston tavaly ősszel megnyílt a járás első magángyűjteménye, melyet előzetes telefonos egyeztetés után meg is lehet tekinteni.
A CSAVAR (Csallóközi Vándorok) színház premierje a heart műhelyben (Ifjú Szivek Táncszínház színházterme, Mostová 8.) 2011. október 28-án. Pavol Rankov Szeptember elsején (vagy máskor) c. regényéből a színpadi adaptációt Peter Pavlac készítette