110 éve született Rózsa Miklós

Rózsa Miklós zeneszerzőRózsa Miklós magyar származású háromszoros Oscar-díjas zeneszerző 1907. április 18-án született Budapesten. Apja nagylóci birtokán szívta magába a palóc kultúrát, különösen a zenét, amely meghatározó élmény lett egész életére.

Ötéves korától hegedült, később zongorázni is tanult, hétévesen lépett fel először nyilvánosan. A lipcsei konzervatóriumban zeneszerzést tanult, 1929-ben diplomázott. 1931-ben Párizsba ment, a következő évben Budapesten Dohnányi vezényletével bemutatták Richard Strauss által is elismerően fogadott Szerenádját.

Vegyészmérnöknek készült, Lipcsében járt egyetemre, de párhuzamosan zeneakadémiai stúdiumokat is folytatott. Két diplomájával Párizsba ment, majd 1935-ben Londonban egy táncegyüttes művészeti vezetőjeként dolgozott.

1936-ban itt írta első filmzenei partitúráját egy Korda-produkció, a Jacques Feyder rendezte A páncél nélküli lovag számára.

1940-ben telepedett le Hollywoodban. Hamarosan ő lett az egyik legismertebb filmmuzsikus Hollywoodban és világszerte. Teljesítményét háromszor jutalmazták Oscar-díjjal.

Rózsa melodikus zenéje mesteri hangszerelésben szolgálta a legkülönbözőbb műfajú filmalkotásokat, a hitchcocki thriller feszültségétől a szuperprodukciók ünnepélyes pompáján át a racionalitás mögül fölbukkanó, mély líraiság (Gondviselés), vagy a nagy melodráma fájdalmas szomorúságáig. Sokszínűsége talán Fritz Lang Moonfleetjében szólalt meg a legtökéletesebben. Kuriózum mind a film, mind a zene történetében, hogy Billy Wildert a filmzeneszerző Rózsa Miklós egyáltalán nem filmhez komponált Hegedűversenye ihlette meg 1970-ben, s erre alapozta Sherlock Holmes magánélete című moziművét.

Összesen több mint száz filmzenét komponált, így az ő zenéje szól A bagdadi tolvaj, A dzsungel könyve, a Bűvölet (1. Oscar-díj), a Kettős élet (2. Oscar-díj), a Ben Hur (3. Oscar-díj), a Cid, az Ivanhoe, a Julius Caesar, a Tű a szénakazalban és a Quo vadis című filmekben is. 

Szülőhazájához és a magyar kultúrához élete végéig kötődött, hosszú távollét után, 1974-ben látogatott haza, a műveiből összeállított hangverseny alkalmából. Hollywoodi villája falán szinte kizárólag magyar festmények függtek, és mindig szívesen segített honfitársainak. Rózsa Miklós 1995. július 27-én halt meg Los Angelesben.

A Los Angeles-i Hungaria Nostra Alapítvány és a Magyar Hollywood Projekt határozott szándéka az, hogy Rózsa Miklós tiszteletére emléktáblát helyezzen el a zeneszerző családjának nagylóci (Nógrád megye) kúriáján, és ugyanott egy rózsakertet avasson fel.

Születésének 110. évfordulója alkalmából, 2017. április 18-án szándékuk szerint budapesti emléktáblát avatnak. Meggyőződésük, hogy Rózsa Miklós emlékének ápolása és megőrzése a magyar kultúra kiemelkedő sikereire emlékezve széles körű magyar érdek. A 110. évfordulós megemlékezést emlékkoncert, emlékest is kíséri majd Szécsényben.

Életéről film is készült a Magyar világkarrierek sorozatban.

 

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags:


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2017/04/110-eve-szuletett-rozsa-miklos/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Évforduló, Művészet, Nagyvilág, Videók, Zene // 110 éve született Rózsa Miklós




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma