DHT: Hogyan készültek a krasznahorkás bögrék

táborbögrékHogyan készültek a krasznahorkás bögrék? Aki már kapott karkötőt, vagyis regisztrált a portán, az magához vehette a krasznahorkás bögréjét is – mint ez már az előző években is így volt. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 4-500 bögrét kellett lefújniuk a készítőknek.
A bögre, azonkívül, hogy kézzelfogható emlék a táborról, természetesen praktikus célokat is szolgált. Ez a bögre a táborozók tányérja és pohara arra az időre, amíg a táborban laknak – a bögrékben már láttam lecsót, paprikáskrumplit, sört, és még sok furcsa állagú dolgot, amit valószínűleg enni vagy inni lehetett.  (Ami azt illeti, idén páran még a sátorból is ezzel merték ki az esővizet.) „Egy centi fél cent” – hogy ez az elengedhetetlen tárgy mindig kéznél legyen, madzagot és karabinert lehetett kapni a portán, így azt a táborozók még magukra is erősíthették. Természetesen, ezzel a lehetőséggel sokan éltek is, így a gatyákon lógó pohár néhány nap után már senkinek sem tűnt fel, mondhatni, a tábor védjegyévé vált. (Váradi Eszter)


Ha tetszett a téma, nyomj egy tetsziket és csatlakozz a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Szóljon hozzá

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Magyar Interaktív Televízió üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez.

Tags: , , ,


A bejegyzés trackback címe: http://www.televizio.sk/2012/07/dht-hogyan-keszultek-a-krasznahorkas-bogrek/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Tábor, Videók // DHT: Hogyan készültek a krasznahorkás bögrék



Nappali olvasó a Pozsonyi Magyar Intézetben
Café NAPPALI a Pozsonyi Magyar Intézetben: kávé, tea, újság, könyv, zene, wifi áll a vendégek rendelkezésére egész héten át, azaz hétfőtől péntekig 13 órától 19 óráig.
Kaszkadőrbemutató Bősön
A szombati motorostalálkozón a felvonuló motorosok visszaérkezése után egy ideiglenesen lezárt mellékutcában kaszkadőrbemutatóra került sor.
Déjà vu klubest Pozsonyban (2.)
A Déjà vu Klub a Pozsonyi Magyar Intézetben tartja rendszeres estjeit. A neves vendégek produkciója előtt és után a Déjà vu zenekar szórakoztatja a jazz és a blues kedvelőit.
A Padányi Óvoda és Alapiskola tánccsoportja
2013. június 2-án tartották az I. Csallóközi Nemzetközi Gyermeknéptánc-fesztivált. A padányi gyerekek fellépése. Május 30. és június 2. között rendezte meg Dunaszerdahely városa az I. Csallóközi Nemzetközi Folklórfesztivált, enne...

© Magyar Interaktív Televízió



Copyright © 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma | Powered by WP