AJÁNLÓ1198 Videos

Ján és Martina: 6 éve halottak

Gyermekük már iskolába mehetne, ha megszülethetett volna… Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának hatodik évfordulója alkalmából ma délután 32 szlovákiai városban tartanak megemlékezést. A tragédia és annak társadalmi következményei sem ingatták meg ugyanis a hatalmasokat a mnaffiaállam építésének, az demokrácia leépítésének nagy előremenetelésében: már dübörög az új gőzhenger, amelyik maga alá gyűrhet minden emberi és […]

Ha van palacsinta, az élet jó…

„A Pinokkió kalandjai az egyik legtöbb nyelvre lefordított, és legnagyobb példányszámban eladott szépirodalmi mű, melyből számtalan mozgóképes és színházi feldolgozás is készült. Azt is hihetnénk, hogy a világ egyik leghíresebb kisfiújának, pontosabban fabábujának történetét mindenki jól ismeri. De az igazság az, hogy Carlo Collodi 1883-ban megjelent regényét ma már kevesen olvassák.” A Pinokkiót Keresztes Tamás […]

Megnyílt az Erdélyi Fejedelmek Palotája Gyulafehérváron

Február 3-án nyitották meg újra a gyulafehérvári fejedelmi palotát, amely február 5-től már a nagyközönség számára is nyitva áll. A fejedelmi palota egy részének a felújítása nemrég fejeződött be Európai Uniós forrásokból, és most az Erdélyi Fejedelmek Palotája (Palatul Principilor Transilvaniei) néven egy új múzeumot nyitottak meg benne. „Vitéz Mihály szobra mellett sétálunk kifelé. Az […]

A dunaszerdahelyi Opera Trio Komáromban

A komáromi Szinnyei József Könyvtár zenés beszélgetés-sorozatának vendége 2024. február 20-án, kedden 18:00 órától a legutóbb Harmónia Díjjal kitüntetett dunaszerdahelyi Opera Trio lesz. Kollár Katalin, Kovács Nagy Andrea és Kevicky Tünde mesél majd eddigi pályafutásukról, a szakma és a tehetségkutató-versenyek kulisszatitkairól, illetve a zenéhez való szenvedélyes viszonyukról. „Szokásunkhoz híven a zenei részleg hifi-berendezésnek köszönhetően csúcsminőségben […]

Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák

Nagyszabású időszaki kiállítás nyílt a Hagyományok Házában. A kiállítás olyan művészek nézőpontján keresztül mutatja be a korszakot, mint Lesznai Anna, a Zsolnay nővérek, Mallász Gitta, Undi Mariska, Lukáts Kató vagy Zsindelyné Tüdős Klára, akik mindannyian úttörők voltak a maguk idejében. Munkásságuk közös pontja, hogy tudatosan fordultak a népművészet kutatása, feldolgozása és megújítása felé. A kiállítás […]

Mark St. Germain: Táncórák

Mark St. Germain: Táncórák /bérletszünetben/ 2023. február 17. szombat 19:00 Segna és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak, mindketten bezárkóztak a saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben megsérült. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni. Lépegetnek egymás felé, először kicsit […]

Gróf Vay Péter élete és japán műgyűjtése

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum HOLD A FELHŐK FELETT. GRÓF VAY PÉTER PÜSPÖK ÉLETE ÉS JAPÁN MŰGYŰJTÉSE című kiállítása 2023. május 12-től 2024. február 18-ig látogatható. Vay Péter, aki a római katolikus missziók vizitálása során pápai megbízásból az egész világot bejárta, 1902. december közepén lépett először Japán földjére. Három hónapot töltött ekkor Japánban, és […]

Jön a Mefisztó – „A politika utolérte az előadás tartalmát”

A Mefisztó című „karrierjátékot” Béres Attila rendezésében állítja színpadra a Komáromi Jókai Színház. A bemutató időpontja: 2024. január 26. A főszerepet Gál Tamás játssza. Béres Attila a Mefisztóról: „Hendrik Höfgen, mint színész rabja a hivatásának – a színháznak, s ezáltal a nyelvnek, kultúrának is, amelyben él. A színház, a célja, értelme és esszenciája az életének. […]

Jön a Rendőrök háborúja!

Február elsejétől vetítik a szlovákiai filmszínházak a „Rendőrök háborúja” (Vojna policajtov, 2024) című új szlovák filmet. A fenti videón a film főcímdala a Rytmus előadásában – aki a fő maffiózót is alakítja. Lent a filmajánló. A film bemutatóját Kassán tartják január 27-én egy nagyszabású vetítés keretében a Steel Arena sportcsarnokban, lesz vörös szőnyeg és mindne, […]
panna_elso_konyve
03:56

Panna első könyve

2010-ben jelent meg Nagyálmos Ildikó „Panna-első könyve” című kötete. Archívumunkból válogattuk az alábbi dalokat, amelyek a kötettel együtt megjelent CD-n hallhatók (ha kapni még valahol). Énekel és zenél Orbán Ferenc. Fent: Nagyálmos Ildikó és Z. Németh István könyvbemutatója a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban 2010. november 24-én. Nagyálmos Ildikó: Panna állatkertje Panna a világ tetején Panna utazik: […]

Szőke Erika a Zmeták Ernő Galériában

2023. november 30-án nyílt meg és egészen 2024. február 3-ig látogatható SZŐKE ERIKA kiállítása az érsekújvári Zmeták Ernő Galériában. A PROJEKT-1 egy új platform képzőművészeti alkotások prezentálására a galéria pincehelyiségeiben. Különböző területekről hoz kiállításokat, site-specific installációkat, melyek nemcsak festményeket, rajzokat, hanem például tipográfiát vagy különböző intermediális projekteket mutatnak be. A 2023-as évben a Projekt-1 keretén […]

Japán holdraszállási kísérlet élőben

Újabb holdraszállási kísérlet következik, ezúttal Japán részéről első alkalommal. Japán a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után az ötödik államként érheti el sikeresen a Hold felszínét. A SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) leszállóegység még tavaly augusztusban indult, és végre elérkezett az az idő, hogy megkísérelje a landolást, erre magyar idő szerint 2024. […]

Máli néni Kassán

Európa legészakibb magyar színháza, a kassai Thália holnap 19:00 órakor tartja a Máli néni bemutatóját Kerekes Éva főszereplésével, Czajlik József rendezésében. Az előadás a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Thália Színház koprodukciójából született. Aki látni akarja, annak a programban feltüntetett időpontokban lesz rá még alkalma. A Máli nénit Molnár Ferenc stílusában, illetve a kor divatos, […]

Brassó az ajánlott európai turisztikai helyszín

Brassó bekerült a Tripadvisor, a világ egyik vezető utazási honlapjának abba a válogatásába, mely a 25 legjobb turisztikai célpontot sorolja fel 2024-re. A Trending Destinations World in 2024 című listán Brassó a 21. helyen áll, és az egyetlen európai helyszín ebben a rangsorban – adta hírül a hope.ro nyomán a Transindex.ro. A díj nyertesei azok […]

Gál Tamással a főszerepben áll színpadra a Mefisztó

A Mefisztó című „karrierjátékot” Béres Attila rendezésében állítja színpadra a Komáromi Jókai Színház. A bemutató időpontja: 2024. január 26. A főszerepet Gál Tamás játssza. Thomas Mann (az apa) és Heinrich Mann (a nagybáty) művének árnyékában jó ideig csak viszonylagos figyelmet kapott a tragikus sorsú fiú, Klaus Mann irodalmi teljesítménye. Pedig a Mefisztó valami alapvetőt, tartósan […]