Új, hidegrázós film jön Bárdos Judittal és Mokos Attilával: Piargy

hidegrázós
Jelenet a filmből Bárdos Judittal

A Piargy készítői új, hidegrázós előzetest mutattak be a napokban (fent).

Ősszel érkezik a szlovák mozikba a régóta várt szerelmi történet szerelemről, szenvedélyről és reményről. Az RTVS koprodukciójában František Švantner két világháború közötti korszakbeli novellája alapján készült Piargy című film annyira visszatükrözi a mai társadalmat, hogy a nézőt a hideg is kirázza….

Silvia Panáková producer szerint a Piargy azt mutatja be, hogyan éltek, gondolkodtak és milyen volt a nők helyzete akkoriban a még eléggé patriarchális társadalomban.

„1939-ben esett meg, de 2022-ben is megtörténhetett. A házastársak, a szülők és a gyerekek, vagy az egyház és a falu kapcsolatai a mai napig sok tekintetben nem változtak. A Piargy a jó és a rossz harcának metaforája, és tükröt tart a ferde morál elé, amely még a mai társadalomtól sem idegen.”

A több mint 20 játék- és dokumentumfilmet jegyző filmrendező évekkel ezelőtt találkozott a díjnyertes macedón rendezővel, Ivo Trajkovval.

„Nagyon tetszett a Veľká voda című filmje, mélyen meghatott. Volt benne falusi hangulat és kapcsolati kérdés, ami a forgatókönyvünkben is szerepelt. Ekkor azt mondtam magamban, hogy egyszer szeretnék vele filmet készíteni.”

Mivel Trajkov hasonló környezetben nőtt fel, pontosan tudta, miről szólnak a falusi kapcsolatok. Forgatókönyvírónkkal, Jana Skořepovával közösen érdekes koncepciót találtak ki, hogyan bővítsük František Švantner tizenegy oldalas novelláját, milyen motívumokkal egészítsük ki és mire koncentráljunk, hogy egy erős filmtörténet alakuljon ki belőle.

Az alkotók Tomáš Berkát kérték fel a helyszín megalkotására, Peter Bencsik vállalta az operatőr szerepét, Anita Hrošová a jelmezek és a maszkok elkészítésére szerződött.

A film cselekménye Piargy faluba repíti a nézőt. A fiatal, szép és szegény Juliša (Bárdos Judit) súlyos árat fizet egy jobb élet utáni vágyáért. Amikor feleségül megy Martinhoz (Daniel Fischer), a leggazdagabb földbirtokos fiához, szigorú szabályok szerint élő családban találja magát. Nemcsak anyósa kellemetlen befolyásolásával kell szembenéznie, de nem tud védekezni apósa (Mokos Attila) erőszakos csábítása ellen sem.

Ennek ellenére Juliša beleszeret férje apjába, és szerelmi háromszög alakul ki. A titok azonban nem marad sokáig rejtve, és mindenki hasznot húz belőle. Juliša nővére (Lucia Šipošová), a falubeliek, sőt a falu papja (Ivan Martinka).

A falu bűnös életet él, amíg teljesen el nem tűnik egy farsangi éjszaka során. Mintha az ördögök vitték volna el emberekkel, házakkal és állatokkal együtt. Beteljesülnek-e az öreg helyi boszorkány Uli (Jana Oľhová) próféciái az Antikrisztus érkezéséről és a kegyetlen büntetésről?

Bárdos Judit, Mokoš Attila, Daniel Fischer, Lucie Šipošová és Jana Oľhová mellett Jana Kvantiková, Peter Nádasdi, Lucia Vráblicová, vagy az időközben elhunyt Marián Geišberg is feltűnik majd a filmben.

„2016-ban az első jeleneteket még vele forgattuk a csehországi Třebíč-székesegyházban és a pozsonyi városházán. Nem is sejtettük, hogy nem éli meg a premiert, és nagyon sajnálom, mert nemcsak rendkívül tehetséges színész volt, hanem mindenekelőtt csodálatos ember” – teszi hozzá Silvia Panáková.

A 2 millió eurós költségvetésű Piargy című filmet az RTVS, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a Szlovák Audiovizuális Alap, az SPP, az Állami Filmművészeti Alap és a Macedónia Filmügynökség támogatta.

A film 2022. szeptember 22-én kerül a szlovák mozikba a Cinemart forgalmazó cég terjesztésében.

 

 

 

További hasonló témájú videók